2017. december 27., szerda

Maradsz-e !?

https://www.youtube.com/watch?v=tPSWDTuDIcU

Ebből a több mint 30 éves dalból indultam el, ami az Üvegtörők című filmben hangzott el. Amikor rákerestem a népszerű videomegosztón még egy hónappal korábbi fellépést is találtam, ahol elénekli a hölgy.


Ezt a levelet találtam és valamiért őrzöm harminc valahány éve anyámtól. Fényképeim nincsenek sajnos, mert a fotózkodás kimaradt az életünkből.
Némi elemzést hozzá fűzök: az elején lévő megszólítás szokatlan, mert soha, de tényleg soha nem hívott Zoltikámnak. Valamiért Csurinak hívott, de nem tudom miért....Valamiféle fricska lehetett...
A tartalom és a lényeg abban érdekes, hogy soha nem fogadta el, hogy lehet nő partnerem. Amikor apámtól elváltak vagy elköltöztek egymástól (ezt sosem mondták el nekem) utólag úgy vélem nekem kellett betöltenem a férfi vagy pár vagy mit-tudom-én minek a szerepét, és ettől olyan terheket rakott rám, amit sok-sok lélekelemző könyv elolvasása után értettem meg. Kamaszkoromban néha érdekes pillantásokat kaptam el a szembe jövő emberektől, amikor egymásba karolva sétáltunk a Margit-szigeten.
A munkába való készülődése megismertette velem a szempilla spirál és különféle púderek világát, a harisnyanadrág viseletét. Az én rálátásom szerint keveset voltunk együtt, mivel a vendéglátózás kivette minden energiáját és idejét. Én többnyire iskolában, vizilabdaedzésen és a nagymamámmal voltam. Ebből kifolyólag csak néhány erőteljes konfliktus maradt meg bennem tőle.
Farmernadrágban és zakóban szerettem volna elmenni egy évzáró buliba, de nem engedett el. Egyszer (lehetett volna többször is) megemlítettem neki, hogy nem kéne innia annyit, erre földhöz vágta a kezében lévő poharat a szobában és kiosztott, hogy mit képzelek én...
Később ezt láttam magamon, hogy igazam volt, de nem ítélhetem el!
Annyit leszűrtem az életéből, hogy dekoratív lány volt, mondhatni népszerű a fiúk között. Azonban apám elég hamar 18 éves korában elvette feleségül és Siófokról Pestre költöztek. Aztán pár évre rá megszülettem és szerintem ezzel nem tudott  mit kezdeni, ezért voltam sokat a nagymamámmal.
A házasságkötésem részemről menekülés volt, ezt most ennyi év távlatából őszintén vállalom. Nehéz volt vele élni. Kamaszkori traumám volt, hogy a nekem küldött szerelmes levelet eldugta előlem. A kialakulóban lévő partner kapcsolataimat már az elején kritizálta bemutatások nélkül. Egyszerűen féltékeny volt, hogy elveszíthet. Ez a kétségbe esett levél ezt jelenthette, persze az esküvői szertáson ott volt, de utána eltűnt.
Zsófi lányom már elmúlt 1 éves mikor elkerekezett a Római partra, ahol éltünk. A ház előtt találkoztunk, Zsófi tőlem sok-sok méterrel tett-vett és anyám rámutatva rákérdezett: ő az?
Ennél nagyobb sértést nem éltem át, mivel apás szülés volt és minden pillanatát átéltem a világra jöttének. A pokolba kívántam akkor, aztán rá két évre elment méhnyakrák miatt. 
Akkor írtam egy verset:

Érzelmi földrengés

Félek hozzád oda átkiáltanom
Magamban mégis elsuttogom
Most csak téged néznek a csillagok
Fényükben megőrzik zavart mosolyod

Szívem mélyén sérült szavak hevernek
Sosem értetted, hogy szeretem a jeget
Nem tudom marad-e mentség vétkemre
Az erőszakkal behurcolt álszeretetre

Újra és újra megráz, sodor és vacogtat
A reménytelen éjszakába beleszunnyad
Nincs már több parázs a hamuban
A hamis szikrákat rég meguntam

Várakozó sebeim mikor gógyulnak meg
Hogy a nehéz órákban nem fogtam kezed
A múlt nyomtalanul nem múlik el
Mégsem te vagy kiért meghalni születtem

Csak egyszerűen nézem, ami feledhetetlen
Néha jobb így reménytelennek lennem
Üres tekinteted temetetlen maradt bennem
A lázálmokban most már elheverek csendesen

Lassan elhalkul bennem a rémület
Kilopózik minden gyűlölet
A növekvő félhomály megnyugtat
Nem nézek vissza többé kábultan

Egy üres szoba, csönd, gyertyafény, asztal
Álkedvességed soha többé nem marasztal
Némán időtlenségbe dermedt szereteted
Most már nem vihetlek ki az én jegemre

Lehetne sorolni sok minden mást is, de a lényeg, hogy ki kellett békülnöm a múltammal, mert így nem rúgja szét a seggemet a gyötrődés.
Ha én is elmegyek valamikor, már nem fog róla tudni senki....



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése