2016. június 26., vasárnap

Táborban

Kezdem azzal, hogy 1 heti elfoglaltságra szóló felkérés/meghívás érkezett egy gyerektáborba való részvételre, mint segítő/támogató. Nos az alapítványnál történő tevékenységem szinte csak segítő/támogató létemre alapozott, ezért automatikusan beleegyeztem az ottlétre.
Vásárosbéc egy eldugott 209 főt számláló zsákfalu a Zselic alján, a házigazdánk (szintén) Zoli, felesége Eszter volt. Tartottak lovakat, marhát és mint később kiderült Európában kevés populációval rendelkező héja madarat. Kutyájuk Luca, naphosszat a közelünkben csellengett. A fajtákhoz nem értek, olyan vizslaszerű felépítése volt, de szőrösen és világos barna színben. Ottlétünk alatt kétszer adtam neki vacsorát, labdát dobtam neki és persze számtalanszor megsimogattam "okos" fejét.
A táborban 10 általános iskola 4-dik osztályát végzett gyerek volt, fiúk-lányok vegyesen.
A szállásunk a gyerekekkel egyezően jurtában volt. Életemben először aludtam ilyen környezetben és semmi kirívó nem történt a természet hangjait leszámítva. Korábbi életvitelemet tekintve szokatlan volt, de az egész napot szabad levegőn és főleg mozgással töltve, annyira kiütött estére, hogy beájultam az éjszakába.

Közben elígérkeztünk Andris nyolcadikos ballagására, ami Pécsen volt pénteken délután.
Az elvált apja bunkón viselkedett, a meleg leizzasztott, kibírtam.


Aztán érkezett egy szomorú hír, minek alapján  Nagykovácsiba mentünk szombaton a Kriszti (48!) temetésére. Anikó unokatestvére volt. Saját tapasztalatom alapján maradhatott volna még közöttünk, segítő kész volt, aludhattunk nála a Mesterségek Ünnepe alatt, a fia gimnáziumának báljára is elhívott, ahol láttuk palotást táncolni barátaival. Nekem csak pár apró mozzanatot adott az életéből, de a szertartást megelőző percekben hosszan sírtam, vállam rázkódott és fájt. Nem tudom hova tenni, amikor a szülő eltemeti gyermekét. Szerintem ez a legfájóbb dolog. Hátra hagyott Dani fiával nagyon nehéz volt kezet fognom a szertartás és búcsúzkodás végén.



Amikor vasárnap visszamentünk a gyerektáborba éppen apák napja volt a nemzetközi naptár szerint. Ettől függetlenül, hogy nem lehetek igazi "apja" a lányomnak, nos a táborban lévő gyerekekkel bőven volt mit bepótolnom. Egyenként érdekesek, figyelemre méltóak, lelkesek, de csapatban és összefogva kibírhatatlanok voltak, nagyon nehezen vállalhatóak. Játszottam velük, vásárolni mentünk a faluban, koordinálni próbáltam a napi tevékenységüket, szóval dolog volt velük. Konyhatündér, játékmester és titkokba beavatandó voltam egy személyben. Hittem bennük, elvarázsoltak ezekre a napokra!!