2016. október 27., csütörtök

Találkozásbanság

És egyszer csak előttem termett a "volt feleségem" teljes embernyi valóságában tőlem fél méternyi önálló valóságában. A voltság a hivatalos válási procedúra mibensége miatti fogalmazásomnak köszönhető. Ülő mivoltomban feltekintve rá nem tudtam eldönteni, mi helyes, mi való ilyenkor. Kezet nem fogtam vele, mert azért csak az együtt élés legszorosabb formáját gyakoroltam vele sok éven keresztül. Puszit nem adtam volna neki semmilyen meggondolatlan formában sem, mert nem érzek iránta semmit, ami erre ösztönözne. Nos akkor mi ilyenkor a teendő!?
Kb. 180 másodperc telt el és elváltunk semmiben sem maradva!?.........

2016. augusztus 12., péntek

Ziláltságok

Talán kezdem a magasnak mért vérnyomásommal, mert nem tudom igazán mire vélni, hogy ennyit mutat az Omron M2 készülék. Amikor 2002-ben a Balaton átúszásra jelentkeztem és indulás előtt 131-et mért a kijelölt orvos, ráfogtam, hogy izgulok, mert először szeretném teljesíteni a távot.
Aztán egy munkahelyi általános orvosi vizsgálatnál megismétlődött, akkor 24 órás állandóan mérő kütyüt helyeztek rám, hogy akkor most biztosan kiderítünk valamit, amitől majd vérnyomáscsökkentőt kell szednem életem végéig. Persze a kontroll azt mutatta ki, hogy csak a kezdő érték volt a magas, amiért elrendelték a felülvizsgálatot. (szerintem amikor megláttam a fehér köpenyt!!!)
Most viszont májusban kiugrott a 170 körüli értékkel, ami kicsit megijesztett. Mértem reggel ébredés után, majd kávé ivás után, aztán megijedve a magas értékektől elkezdtem ismét futni. Pedig Isten a tanúm nem szeretettem volna megint cipőt húzni és róni a kilométereket agyatlanul. Ezt azért mondom, mert tavaly ősz környékén belefásultam az 1997 évben elkezdett futásba.
Érdekes módon utólag felismertem, hogy túl érzékeny vagyok és felnagyítom a problémát, forrongok belülről. Egy időben a magas vérnyomás értékeket mérve, valahogy a háttérben kék ruhákat vásároltam magamnak. Zokni, sapka, rövid nadrág, póló, öntudatlanul terelődtem egy nyugalmat sugárzó szín felé.
A következő fájdalmam a bokámban bukkant fel és amikor utána olvastam, hogy miért kaptam, teljesen ráillett a történet. Hozzá teszem, hogy 3 éve szinte mindennap tai chi gyakorlatokat végzek reggelente, ébredés/felkelés után 1 órán belül. Ebből érzem, hogy mennyire pihentem ki magam, milyen az erőnlétem aznapra. Finom érzetek, légzések döntik el mire vagyok/leszek képes aznapra.
A szúrásszerű érzet a bal bokámban jelentkezett, tehát megint érzelmi jellegű dologról van szó. Nehezen járás, előre haladás, bizonytalanság. Egy melegnek titulálható, általam kevésbé becsben tartott ember bekavart a jövőmet illetően és ettől felborult egy évek óta tartó egyensúly. Nem értem és nincs befolyásom a történetére, pedig nekem senki se. Viszont, akit 10 éve megszerettem és becsülök nem közömbös, sakk-matt.
Hajózunk mindenféle vizeken (embertársaink énjében!)
Aztán olvastam egy emberi tulajdonságokat leíró szösszenetet, amiből világosan kiderült, hogy introveltált vagyok.
A befelé fordulás és a nehezen barátkozás mindvégig jellemző volt az eddigi 50 valahány évemben leéltekből fakadóan. Mégis furcsán konstatáltam, hogy ez van és nincs másképp!!


2016. június 26., vasárnap

Táborban

Kezdem azzal, hogy 1 heti elfoglaltságra szóló felkérés/meghívás érkezett egy gyerektáborba való részvételre, mint segítő/támogató. Nos az alapítványnál történő tevékenységem szinte csak segítő/támogató létemre alapozott, ezért automatikusan beleegyeztem az ottlétre.
Vásárosbéc egy eldugott 209 főt számláló zsákfalu a Zselic alján, a házigazdánk (szintén) Zoli, felesége Eszter volt. Tartottak lovakat, marhát és mint később kiderült Európában kevés populációval rendelkező héja madarat. Kutyájuk Luca, naphosszat a közelünkben csellengett. A fajtákhoz nem értek, olyan vizslaszerű felépítése volt, de szőrösen és világos barna színben. Ottlétünk alatt kétszer adtam neki vacsorát, labdát dobtam neki és persze számtalanszor megsimogattam "okos" fejét.
A táborban 10 általános iskola 4-dik osztályát végzett gyerek volt, fiúk-lányok vegyesen.
A szállásunk a gyerekekkel egyezően jurtában volt. Életemben először aludtam ilyen környezetben és semmi kirívó nem történt a természet hangjait leszámítva. Korábbi életvitelemet tekintve szokatlan volt, de az egész napot szabad levegőn és főleg mozgással töltve, annyira kiütött estére, hogy beájultam az éjszakába.

Közben elígérkeztünk Andris nyolcadikos ballagására, ami Pécsen volt pénteken délután.
Az elvált apja bunkón viselkedett, a meleg leizzasztott, kibírtam.


Aztán érkezett egy szomorú hír, minek alapján  Nagykovácsiba mentünk szombaton a Kriszti (48!) temetésére. Anikó unokatestvére volt. Saját tapasztalatom alapján maradhatott volna még közöttünk, segítő kész volt, aludhattunk nála a Mesterségek Ünnepe alatt, a fia gimnáziumának báljára is elhívott, ahol láttuk palotást táncolni barátaival. Nekem csak pár apró mozzanatot adott az életéből, de a szertartást megelőző percekben hosszan sírtam, vállam rázkódott és fájt. Nem tudom hova tenni, amikor a szülő eltemeti gyermekét. Szerintem ez a legfájóbb dolog. Hátra hagyott Dani fiával nagyon nehéz volt kezet fognom a szertartás és búcsúzkodás végén.



Amikor vasárnap visszamentünk a gyerektáborba éppen apák napja volt a nemzetközi naptár szerint. Ettől függetlenül, hogy nem lehetek igazi "apja" a lányomnak, nos a táborban lévő gyerekekkel bőven volt mit bepótolnom. Egyenként érdekesek, figyelemre méltóak, lelkesek, de csapatban és összefogva kibírhatatlanok voltak, nagyon nehezen vállalhatóak. Játszottam velük, vásárolni mentünk a faluban, koordinálni próbáltam a napi tevékenységüket, szóval dolog volt velük. Konyhatündér, játékmester és titkokba beavatandó voltam egy személyben. Hittem bennük, elvarázsoltak ezekre a napokra!!

2016. április 25., hétfő

Zarándoklat

Tavaly óta a futás valahogy másodlagos tevékenységgé silányult az életemben. Fel is szedtem rögvest 5-6 kg-t. Nem tudom konkrétan megmondani mitől váltam ennyire motiválatlan. Email címemre folytonosan érkeztek futórendezvényekről szóló hírek, de valahogy egyik sem lelkesített rendszeres cipő húzásra.
Talán belefásultam, nem tudom. Félmaraton, maraton, ultratáv....

Aztán kaptam egy régből fakadó löketet, egyrészt H. Zsuzsától, aki szinte a legelső magyarországi zarándoklatot végig gyalogolta, másrészről magamból, mert tíz éve nem voltam szabadságon. Magamra fordítható, napokra szóló elmenekülésre szánt órákra volt szükségem.
Egy hétre voltam a konkrét döntéshez, amikorra már 2016-ban 400 km gyalogláson voltam túl. Kattintottam és bejelöltem magamat, innentől kezdve felfokozott pulzusszámmal vártam az áprilisi indulást Bajáról.
Mehetnékem volt, de nem vártam semmi különöset. Egyszerűen csak úton szerettem volna lenni pár napig.
Kicsit rizikós volt a sok idegen emberrel konfrontálódni, de a mehetnék, a bugi valahogy átsegített.
Hárman indultunk Bajáról a meghirdetett 8 napra, ami a végére, a budapesti megérkezésre csak én maradtam. Közben felduzzadt a létszám húsz körülire is, de a lényeg, hogy 1 hét után egyedül én fejeztem be.
Keveset láttam a korábban meghirdetett látnivalókból, igazából csak a saját akaratom volt próbára téve. Viszont mióta itthon vagyok, többször elvágyódom valami más felé. Nehéz egy helyben maradnom.
Egy hét Bajától Budapestig (nekem 187 km volt) szerintem nem zarándoklat, inkább vándornak mondanám magam.