2015. november 26., csütörtök

Ki vagyok én!?

Tegnap volt az 51.-dik születésnapom és a telihold miatt hajnal kettő óra körül felébredtem. Korábban erre a "jeles" napra szabadnapot vettem ki a munkahelyemen, hogy igazából magamat ünnepelhessem. Persze mostanság másról szól az ünneplés, az ünneplésem. Ki tudja miért, az apróságok mostanság  elgyönyörködtetnek egyszerű mivoltukban. Egy reggeli kávéillatba mélyen  beleszippantani maga a 8 másodperces gyönyörűség ragaszt a konyha kövére! Elfogadni magamat kibámulva a párás ablakon tai chi mozdulatok elvégzése előtt hálás és megnyugtató pillanat. 
Ki vagyok én? Zakatol a fejemben ez a megátalkodott és közhelyszerű kérdés. 1964 november 25 óta erre a világra pöttyentem Pőcze Mária és Varga József szerelméből fakadóan. Fél évszázad távolságából nagyon haloványak az emlékeim gyerekkoromból. Az Andrássy útra vitt a nagymamám óvodába, ez biztos és megingathatatlan, mint a délutáni csendes pihenők. Ott tanultam meg a cipőfűző masnira kötését.
Az általános iskolásságom pillanatok felvételei:
1. kemény cukorkát dobtam be a nyitott ablakokon és ezért később az igazgatói irodában felelnem kellett, 
2. keresztes oltást kaptam a vállamba, aminek a helye sokáig látszott,
3. Saci néni volt a napközis tanárnő, akivel sokszor kimehettünk a Klauzál téri játszótérre, ahol citromos és málnás limo-t lehetett venni egy közeli trafikosnál,
4. a konyhás nénik keze eszméletlenül vastag és lifegő volt, a befőttes üvegeikben pedig a napi ebédadagok finomságai lapultak, amiket a repeta kérések közben figyeltem meg,
5. az iskolaudvaron ünnepélyeket rendeztek (gondolom évnyitó és évzáró), ahol egyszer télen hógolyót gyúrva megdobtam az egyik lány osztálytársamat. Másnap az anyukája felháborodva kereste az én anyukámat, hogy elégtételt vegyen a sérelmen,
6. a napközisségem folyamánya volt, hogy rendszeresen lementem a konyhára elhozni az uzsonna (vajas-lekváros kenyér) adagokat,
7. a ballagásos iskola búcsúztató bulin, ami az étkezőben tánccal telt, bátortalanságom miatt nem táncoltam az első kamaszkori szerelmemmel a Kraftwerk aktuális slágerére.
Aztán 1988-ban az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál, konkrétabban a Táncsics Mihály könyves boltban dolgozva a szeptemberi tanév kezdésre tankönyveket vittem a körzetünkbe tartozó általános iskolákba, így a Labda utcai Általános Iskolába is, ahova 8 évig jártam. Ekkor megdöbbenésemre az egyik tankönyveket átvevő tanárnő megismert és megkérdezte, hogy én vagyok-e én!? Nekem megdöbbenés volt a kérdés feltevése is, mert valljuk be 1978 óta tíz év telt el és a kamaszok életében a legnagyobb változások akkor történnek külalakban, akkor kire hasonlíthattam!? Ki vagyok én!?
A középiskolai tanulmányaimat az Ecseri úton végeztem, vendéglátóipari szakközépiskolában. Akkoriban szombaton is kellett iskolába járni, aztán lassan az is elkopott. Brezsnyev temetése elkaszált egy Vidám Színpadi előadást, amire jegyem volt a barátaimmal és végül a Bajkál Teázóban töltöttük az estét. A ketchupos üveget véletlenül levertem az asztalról.
Harmadikban év végén megbuktam oroszból és ezért pótvizsgáznom kellett, hogy befejezhessem a tanulmányaimat. Kissé rémisztő volt a helyzet. Ekkor találkoztam a vízilabdatársam osztálytársával (Andrea), aki nyáron korrepetált és a segítségével sikerült a pótvizsga. Az érettséginél a történelem döccenősen ment, a második tétel hibátlan ismertetésével vettem az akadályt. A gyakorlati tételem gulyás leves volt, másra nem emlékszem. 
A tanárainknak adandó szerenádból az osztályfőnökire emlékszem sajnos nem mehettünk fel hozzá, viszont a gazdaságtan tanár, aki szakállas volt, meginvitált. Egy zongora volt a budai lakásának szobájában és borral kínáltak, aztán készült egy polaroid fénykép az osztályról, később engem részegen az Opera Ház előtt raktak ki egy kocsiból. Addig a hátsó ülésen egy osztálytársnőm ölében pihent a kótyagos fejem.
Ezek nyüanszok és sok-sok évvel ezelőtt történtek velem aztán vannak olyan események, amikre viszont semmilyen megerőltetett idegállapotban sem tudok visszaemlékezni. Ki érti ezt!?
Ennyi év távlatából ezek pillanatok, de bennem éltek/élnek ha el kellene mondani....
Tavaly voltam egy óbudai étteremben, ahol találkoztam öt akkori osztálytársammal, másoknál is vannak foltok az emlékezésben. A "Simon Tibit, hogy verték halálra a Mammutnál történet" mindent vitt, mert a volt/akkori felesége osztálytársunk volt.
Amikor ifjúsági szinten vízilabdáztam, azért nem tudtam feljebb lépni a felnőttek közé, mert az akkori edzőm kijelentette, hogy csak az 1965 év utáni születésűek mehetnek tovább. Ez szösszenet.
Fiatalon elképzelni sem tudtam mit jelent ötven évesnek lenni. Most, hogy benne vagyok nyugodtnak érzem magam abban a tekintetben, hogy merre tarthatok még a hátralévő életemben. Meglepetések érhetnek ez nem kérdés, de alapvetően elégedett vagyok. Jó helyen vagyok, szeretetben élek, örülök annak, hogy ide terelt az élet.


2015. június 22., hétfő

Fogolydilemma: versengeni vagy együttműködni

Tavaly elkezdtem olvasni egy gazdaságpszichológiai témájú könyvet, amiben többféle tesztet végeztek el az emberi természet megfejtésére. Az egyik ilyen teszt a fogolydilemma volt. A lényege, hogy van két ember, akiket bankrablással gyanúsítanak, és letartóztat a rendőrség. Közvetlen bizonyíték nincs a bankrablásra, csupán a náluk talált pisztoly a terhelő bizonyíték. Elítélésükhöz tehát nincs elegendő tárgyi bizonyíték, szükség van legalább az egyikük beismerő vallomására.
A vizsgálóbíró külön-külön magához hívatja a külön cellákba zárt rabokat, és mindkettőnek megmondja, hogy két választási lehetősége van: vagy vall (a foglyok szempontjából versengés), vagy nem vall (a foglyok szempontjából kooperálás) és a következő vádalkut teszi:
* Ha bevallod a bankrablást, társad viszont tagad, akkor szabadon bocsátalak, őrá pedig 10 év börtönbüntetést szabok ki.
* Ha társad tesz vallomást, és te tagadsz, akkor őt bocsátom szabadon, és te kapsz 10 évet.
* Ha mindketten vallomást tesztek, akkor 5-5 évet kaptok.
* Ha egyikőtök sem vall, akkor a bankrablást megússzátok, de azért 1-1 évet kaptok a tiltott fegyverviselésért.
*24 órátok van a válaszadásig, de természetesen nem beszélhettek egymással.

A hétköznapi fogolydilemmára is van példa a kereskedelemben. Tételezzük fel, hogy a faluban két zöldséges van egymás mellett. A két tulajdonosnak minden kora reggel döntenie kell az aznapi tojásárról. Tételezzük fel, hogy a törvények szerint nyitás előtt 5 perccel fel kell tüntetni a tojás árát. Az 1. zöldséges úgy gondolja, szeretné kicsit fellendíteni a forgalmat, ezért kicsit olcsóbban adná a tojást, és fele akkora forgalomnövekedéssel a jelenlegi 1 egységnyi nyeresége 4 egységnyire nőne.
Felmerül azonban benne a kétely: mi történik, ha a másik zöldséges is csökkenti a tojásárat. Ebben az esetben a forgalma semmivel sem nőne. Számításokba kezd, és kideríti, hogy a csökkentett áron ugyanilyen forgalom mellett a következő héten a forgalma nullszaldós lenne, tehát nem érdemes engednie a tojás árából.
A kétely azonban újabb számításokra ösztökéli: mi történik akkor, ha megtartja az előző napi, magasabb árat, és a másik zöldséges csökkent árat. A számítás eredménye lesújtó, mivel olyan magasak a fenntartási költségei, hogy fele forgalom mellett még akkor is erősen veszteséges lenne az üzlete, ha a magasabb áron adja a tojást, a veszteség 3 egység.

Látható, hogy a helyzet logikája azonos a fogolydilemmáéval: bármit is tesz a másik zöldséges, az egyik zöldséges mindkét esetben jobban jár az árcsökkentéssel. Ha a másik zöldséges csökkent, akkor az egyik zöldséges elkerülheti a veszteséget, ha pedig a másik zöldséges nem csökkentett, akkor az egyik megnégyszerezheti a nyereségét. Nyitás előtt a mohóság és a veszteségtől való félelem egyaránt az árcsökkentés mellett szól, de ha mindketten ezt teszik, mindketten elvesztik az összes nyereségüket.

1979-ben egy amerikai politológus azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy elvileg létrejöhet-e együttműködés egy olyan világban, ahol mindenkit csak a saját érdeke vezérel. Ezért versenyre kérte azokat az ismert tudósokat, akik a fogolydilemmáról jelentettek meg publikációkat. A verseny lényege az volt, hogy mindenki, aki játszani akar, küldje el neki azt a stratégiát, amelyet a legjobbnak lát a többmenetes fogolydilemma-helyzet megoldására.
A győztes pályázat Anatol Rapoporté volt, programját Tit-for-Tat (TFT) néven adta be. A nyertes program feltételesen kooperált, mindössze két jellemzőből állt:
Az első lépcsőben együttműködik (barátságosság).
Ezután azt lépi, amit partnere az előző menetben lépett: együttműködés esetén ő is együttműködik, versengés esetén azonban áttér a versengésre.

A nyertes TFT személyiségvonásai:
Barátságosság. Nem jelenti azt, hogy sohasem verseng, de sohasem teszi elsőként.
Provokálhatóság. Ha az ellenfél verseng, akkor viszonozza.
Megbocsátás. Ha az ellenfele versengő lépését követően visszatér a kooperálásra, azaz nem haragtartó.
Reakcióképesség, amely az ellenfél stratégiájától függő reagálást jelenti.

2015. június 10., szerda

Gőzhangyásan

Kezdem az év elejétől a fonalat feltekerni, amikor is csúnyán bebombáztam. Feszültség és gőz kiengedve, kapcsolat megremegve, önvizsgálat, fogadalmak, kilábalás, új tervek és az út...
Januári első fogadalmam volt, hogy 15 hétig freeletics tornaprogramot végzek, amiből 1 hónap valósult meg. Alapjaiban nem rossz, azonban sok lábra erősítést, megdolgozást tartalmazott és a futásaim mellé már sok volt, ezért leálltam vele.
A második fogadalmam a tiszta máj program volt. Februári kolbászkészítés és a húsvét társasági kínálásainak ellenállni volt a nehezebb, azonban simán vettem az akadályokat, aztán egy tisztító kúrát is elvégeztem. A gyógyszertári keserűsó borzalmas ízű volt, a késő esti oliva olajas grapefruitlé keverék meghökkentően hangzik, de sokkal jobban lecsúszott. Az új jelszó a mérték! Egy májunk van vigyázni kell rá. (Ráadásul tegnap előtt voltam egy temetésen, ahol egy távoli rokon májrákban hunyt el, és ez bármiből eredeztethető volt nála, elgondolkodtató.)
A harmadik fogadalmam, hogy UltraBalatont futok csapatban, ami tökéletesen sikerült. A szervező januári invitálását a tavalyi részvételem alapján kaptam, a bizalmát ismét jó eredménnyel háláltam meg. Cserébe "életemben először" élményben részesültem, hogy lakóautóban töltöttem két éjszakát.

Közben 4 futóversenyt bevállaltam, amiből az egyik szintén "életemben először" próbálkozás volt Pakson egy 6 órás ultrafutás képében. Erről azt mondják, hogy az igazi ultrafutásnak csak az előszobája, de benyitásom után (6 óra alatt 50,68 km) elég volt, amit láttam. Egyszerűen unalmas volt kőrözni a folyamatos autóforgalom mellett.

Május első szombatján pedig körbe tekertem a Balatont kerek 12 óra alatt, ami után a hátsó felemet neogranormon kenőccsel kenegettem pár napig. Legutóbbi hétvégén pedig további 180 km-el növeltem a Balaton körül bringázott kilométereim számát.

Most megpihenek egy kicsit, mert eddig 1370 km van a lábamban és még szeretnék egy 3 óra 30 perces maratont futni idén.
A féléves konklúzióm az, hogy a beszélgetés/párbeszéd mindig kell had ütközzenek az álláspontok, a vélemények, az érzések és el kell indulni valamerre, ha egy helyben maradsz az a vég.