2014. december 3., szerda

Mi az az 50!?

Az idős-barát önkormányzat emlékeztetett, hogy múlnak a hivatalos okmányokba bejegyzett számok...A személyi igazolványom lejárta előtti megújítását október 10-én kértem, azóta viszont semmit nem hallok felőle, pedig az ügyintézés állítólag 20 nap...nekem nem hiányzik, elvagyok nélküle.



Babits Mihály azt írja: Minden lázban van még ifjúság...nos bennem abszolút érezhető ez a fajta lelkesedés. Lázam nem szerelmi (ami lehetne a manapság oly divatos kapuzárási pánik előtti/kori kapkodásban), mert úgy érzem nem jött el a nagy és kerek számok emlegetése!

Ráncaim persze gyűlnek, de nem számít, mert nem kell holnap/holnapután a kamerák előtt pózolni. Fáradtságaim kissé lassabban regenerálódnak, de ezen felül nem érzem "többecskének" magam.
Egy időben foglalkoztam a velem azonos évben született ismertebb színészekkel és elnézve a mostani megjelenésüket nem kell aggódnom egyáltalán. Kedvenceim, akiket korábban élőben is megcsodálhattam Für Anikó, Kovács Adél.

Más. Valamikor nyáron volt egy 31 éves középiskolai osztálytalálkozó egy kerthelyiséges étteremben 3 fiú, 4 lány jött el a harminc valahányból. Persze rendesen izgultam előtte, hogy akkor most hogy is lesz és miként zajlik le a találkozó. Ezért felhívtam két ismerősömet, hogy átéltek-e hasonlót és akkor mit kell tenni, miként zajlik egy ilyen idővonatos beszélgetés. Sajnos fényképeim egyáltalán nem maradtak abból az időből, mert anyám meghalt, az akkori élettársa kisemmizett, a személyes tárgyaim és fényképeimmel együtt. Munkám és magánéletem kapcsán 9 lakcímen éltem, szóval üres kézzel érkeztem erre a számomra kissé "felforgató" eseményre. Ráizgultam rendesen, aztán valahogy lecsitultam, hallgatóztam, figyelmesen ittam a régvolt időkről megemlékező beszámolókat és a végén eljöttem. Senki nem szedte le a fejem, nem tett pikírt megjegyzést, hogy milyen lettem, igazából hiányérzetem támadt, amiért nem voltak ott többen, hogy elmondják miket tettünk, miként éltük meg a 80-es évek közepét. Szóval talán itt érhető tetten az öregedés, hogy nem emlékszem dolgokra, melyik tantárgyat ki tanította, milyen rigolyái/fenyegetései voltak az órát adó emberkének. Mert persze az is eszembe jutott, hogy most annyi lehetek, mint ő annak idején és semmivel sem vagyok másabb, különbebb.

Az idő talán a gyermekinken mérhető le igazán, vannak belső megfogalmazott céljaink, terveink. Aztán ide csöppennek "közénk" (jó esetben családba) és akkor elkezdődik egy megvalósítási kényszernek hitt korszak, ami belőlünk, szüleinkből, nagyszüleinkből fakadhatna. Még ekkor is lázadhatunk, változtathatunk ezeken a lehetőségeken, de a gyermekeink a legkritikusabbak a későbbi éves elszámolásban.

Emlékszem szösszenetekre, amikor kifacsarodott a lelkem, döntések és következmények sorjáztak utána, de valahogy sikerült mindig a legbensőbb ítéletei alapján megélnem ezeket. Nincs bánkódásra okom, nincs olyan, hogy szembe köpném a képemet a tükörben reggelente.

Kimondani egyfajta földi időszámításba nagyon soknak tűnik, azonban se nem bánkódom az eddig elteltek miatt, se nem félek a hátralévő évek tükrében. Élni, utazni ,szeretni és adni magamból mi lényegem!

Köszönöm, hogy vannak az életemben emberek, akiket szerethetek!

2014. október 9., csütörtök

Dilemmák ismét és mindig

Sister, sister (sajnos nincs és nem is lesz) Ő lenne, aki megfog, aki meglépi helyettem a dolgokat. Sister, sister, ő megfog, ő megteszi, ő lágyan elfogja kirohanásaimat, fellegeimet, bántásaimat...
A francia filmek mindig oly lágyan és sejtelmesen fájdalmasan kezelik az életben felfoghatatlan kapcsolatokat. Egy lágynak mondható dallam végig vezet és teljesen mindegy, hogy a főszereplővel egyetértek vagy nem.
Nincsen jelen és nincsen múlt, de akkor merre tarthat a lélek. Tagadnom kell a múltamat a jelen pillanatomban, mert akkor amikor felfedem olykori pillanatnyi énemet riasztó lehet. Viszont nem szabad megtagadnom önmagam előtt, mert az is én voltam, tehát a múltamat képezi/jelenti, amiből idáig jutottam. Mernem kell a lelkem valóságait, mert enélkül kiüresedem.
A szárnyalás lényege, hogy merjek önmagam lenni, legyen mire emlékezni az évek múltával. A merés persze a másik tiszteletben tartásával valósulhat meg. Sőt, amennyiben hozzásegít a szárnyaláshoz, akkor mindenképpen arról híresülhet el az esemény, hogy mindketten benne voltunk.
Egyik kedvenc filmbeli jelenetem a Last Vegas folyamból, amikor az egyik főhős Kevin Kline szexes lehetőségben fuldokolva megjegyzi, hogy annyira szereti a feleségét/párját, hogy minden őt érintő élményt rögtön megoszt vele hosszú évek óta. És ezért a per/pillanatnyi élvezet lehetőségét kihagyja és hívja a párját (Mirjamot!). Hozzá teszem, hogy ő a legmesszebbmenőkig profi férfi ismerő, aki úgy engedi el párját Las Vegas fertőjébe egy legénybúcsúra, hogy viagrát és kotont tesz egy borítékba a férjének szánt poggyászba.
"Valahogy eltűnt a fény a szemedből, nekem a régi kell, úgyhogy gondoltam, ha esetleg bármi lesz ne számolj be róla..."
Pedig de... egy ilyen társ megérdemli, hogy mindent tudjon rólam. A bizalom nagyon vékony szálon futó érzet és megerősíteni, mindig a lehető legnagyobb kihívás. Őrizni kell a lehetőséget, vágyni kell a benne rejlő örök és mindenben nyugvó életséget. Ha igaz szeretetben egyszer eljátszod a lehetőségét e merőben őszinte játéknak a megbocsájtásnak csíráját is elfelejtheted.
Kiheverni lehetetlenség...

2014. szeptember 14., vasárnap

Sztankay István emlékére

Autogram gyűjtögető könyvecskémben megtaláltam betűit.
Még akkor láttam a Vidám Színpadon, amikor Hernádi Judittal a főszerepben szórakoztatták a közönséget.
Gyerekkoromban természetesen az akkor aktuális akció-vígjáték sorozat volt a kedvencem a Minden lében két kanál, amiben Tony Curtisnek kölcsönözte a hangját.
Az életrajzi felsorolásokban lévő szerepek töredékét láttam/hallottam, ami eljutott hozzám azt mostantól dédelgetem.

2014. szeptember 3., szerda

Évforduló megint

Budapest VIII. kerület nem tartozott a közkedvelt életterek közé, viszont megújulást ígértek és ennek egyik jele volt, hogy a lerombolt és üresedő telkekre új építésű házakat képzelnek el.
Körülnéztem, belevágtam és ez lett belőle.



Jelentkeztem az akkor még kezdetleges elérhetőségek mezején egy rendszergazda kollégám segítségével. Sok - sok találkozó és megbeszélés, időpont egyeztetés után szerződést kötöttem és vártam.





Néha elmentem megnyugtatni magam, hogy tényleg lesz belőle valami és fotóztam. Az építkezés folyton növekedést produkált, aztán, amikor beköltöztem 10 évvel ezelőtt, akkor azért kiderült néhány hiányosság és turpisság, ne adj Isten átverés...



Szeptember másodikán kulcsot kaptam a lakáshoz, aztán két napon keresztül az addig "ideiglenes" szállásomról, ami három villamosmegállóra volt a leendő lakhelyemtől átcuccoltam. Azt hozzá teszem, hogy a lakásom a negyediken van és a lift még hosszú hetekig nem volt üzembe helyezve.


Boldog voltam, mert a "semmiből" teremtettem valamit. Önállóan a saját erőmből megteremtettem a létjogosultságomat. Utólag is büszke vagyok mindarra, amit tíz évvel ezelőtt elértem. Szülői és párkapcsolati háttér nélkül otthont teremtettem magamnak. Természetesen az első hónapok telis-tele voltak izgalommal. Beköltöztem négy üresnek mondató fal közé és akkor legyen bármi. Szabadosságom a tér, a színek, a bútorok terén mind a mai napig megállják a helyüket.


Aztán a sok cipekedés ellenére vasárnap elmentem a Városligetbe, hogy lefussam a Nike Félmaraton versenyét.
Nos idén nosztalgiából és évfordulós megemlékezésből megint rajthoz állok. Igaz a versenyt most más szponzorálja (WizAir), de a táv és megmérettetés ugyanaz. Az útvonal esetleg más lesz és természetesen az időjárás is mindig lutri.

2014. augusztus 18., hétfő

Utazás

Pécsről indultunk hajnal 4 körül és este fél 11-kor érkeztünk Solothurnba.












St. Wolfgang "zsákvárosában" hajnalra érkeztünk, ahol a tó igen csendesnek mutatkozott.                      Összesen 1356 km-t vezettem csodaszép tájakon, de a fáradtságot már leporoltam a szemeimről, lábaimról.

2014. július 18., péntek

Részeg szívem

Te vagy lelkem balzsama, éltető erőm!
8 éve egymásnak adjuk mi bennünk a legjobb, olyan társam vagy, aki nem fél, hogy a végsőkig próbára tettelek!

2014. június 15., vasárnap

Félszáz félmaraton futóverseny emlékére

A legelső félmaratoni távot dacból futottam, mert az egyik kollégám atléta volt és a párom volt pasija. Férfiasan bevallom, hogy le akartam győzni visszamenőleg-utólag. Arra emlékszem, hogy a verseny vasárnap volt és előtte csütörtökön lementem a Városligetbe futni egy órát. Ez remekül ment és úgy gondoltam, hogy akkor menni fog pár nap múlva is. Nos az Árpád hídon lefelé már nem volt sok erőm, de végig futottam megállások nélkül. A célban várt a kedvesem és ez minden kellemetlenséget felülírt. Aztán eltelt három év és a kapcsolatnak vége lett, így visszanyúltam a sporthoz és megint futni kezdtem. Egyfajta önkifejezés lett számomra, jól éreztem magam benne és ez mit sem változott azóta sem.
A felsorolásban megemlíthető, hogy futottam a Hungaroringen, és alig száz fős versenyeken is, aztán azért, hogy az apámmal találkozhassak a verseny után, mert a közelében volt a verseny. Elmondhatom, hogy versenyt sosem adtam fel, közben nem sérültem le, nem fájdult meg semmim maradandóan. Igaz a végén kapott frissítésektől, ajándék "finomságoktól" néha hánytam, de ez a kezdeti tapasztalatlanságomnak tudható be. Többször kerültem új munkakörnyezetbe és eleinte különcnek néztek, hogy kerékpárral járok dolgozni és futkározom. Aztán sikerült inspirálni embereket a környezetemben, váltóversenyeken teljesítettünk maratoni távot.  Szerintem a mozgás örök érvényű dolog és végig kíséri az embert bárhol és bárkivel járjon a világban. Lételemünk!
A versenyen kapott rajtszámokat mindig eltettem, a hátuljára feljegyeztem, még frissiben a tudnivalókat, úgymint résztvevők száma, befutott időeredmény, időjárási tényezők. A pólókat elhordtam (szinte azokból öltözködtem) és néhány megmaradtból patchwork takarót varrtam kb. egy év alatt. Az érmek pár percig a nyakamban lógtak, páran látták a környezetemben, aztán a fotózás miatt most újra előkerültek.
Külön díjat nem kaptam sosem, de egyszer Jászárokszálláson a dobogó harmadik fokára állhattam a korosztályos helyezés miatt. A nevem megjelent újságban és a rajtszámmal a verseny végén fürdőzni mehettem. Az út mentén a házakból kihozott édességekkel, különféle italokkal, gyümölcsökkel kedveskedtek, biztattak és én is biztattam gyengébb futókat. Egymásnak adtunk tempót, néha beszélgettünk és a végén gratuláltunk egymásnak, vannak így "futótársaim", de a hétköznapokban egyedül szoktam készülni.
A legaktívabb évem 2005 volt, amikor 9 félmaratont futottam, most azért pörgettem fel az eseményeket, mert idén leszek 50 éves és jó lenne felmutatni, hogy ennyi félmaratont is letudtam. A tarsolyomban még három verseny szerepel idén aztán majd meglátjuk...

Zovargos Félmaraton Gála

2014. június 7., szombat

Előszoba

Holnap következik a 49. félmaraton futóversenyem Keszthelyen. Sajnos a héten elromlott a távolságot, és szívritmust is mérő futóórám (Garmin 305), ezért két napig aggódtam, aztán rájöttem minek is!? 2009-ben már futottam ott, bár más lesz a pálya útvonala, de ez nem igazán számít. Az előrejelzés szerint viszont 27 fok meleg várható, ami inkább nehézség lehet. Múlt héten Ultrabalatont futottam egy 4 fős csapattal a Balaton északi partján, amiben 4 szakaszom volt összesen 36 km. Remek futóidőben 17 fokban, szél nélkül.
Második napja nem ettem szilárd ételt, mert szeretnék egy kicsit könnyebb lenni, mint 80 kg. Délelőtt elmentem egy 10 km-es távot futni, ami 1 óra alatt sikerült is, hozzávetőleg megjegyzem, hogy ráadásul hajnal fél kettő óta fent vagyok. Se alvás, se evés és így mentem 6 perces kilométereket. Öt éve 2 óra 9 perc kellett a félmaratonhoz, igaz akkor próbaképpen MTB cipőben futottam. A tapasztalatom, hogy futáshoz nagyon nehéz, nem kíméli jobban a lábat, inkább hátráltatott.
A futás mérésére az elmúlt két napban a Garmin Fit és a Nike+ App-okat próbáltam, bár a rajtszámon chipet helyeznek el, amivel tudni lehet majd az időeredményt. Menet közben azonban jól jön, amikor pl. féltávnál tudom, hogy hol állok. Sajnos a pulzus jobb kontroll lehetne, de ebben már nem találok megoldást, hogy holnapra legyen olyan órám, amivel kontrollálni tudom a sebességet. Csak a megérzésemre (lélegzetvételeimre) hagyatkozhatok, a Garmin Fit App nem méri pontosan a távolságot ( a Malomvölgyi tó 5 kilométerét 6,8 km-nek vette) a Nike+ pedig nem állítható le megnyugtató módon, ezért az egyórás futásomat sem tárolta el. Bosszantó, és nem érzem, úgy hogy én nem értenék a kezeléséhez. Na mindegy, a futás végül is a legegyszerűbb mozgásforma, csak néha túl bonyolítjuk a különféle kütyükkel, mert mérni akarunk mindent.

2014. április 26., szombat

Extrém futásom

Sok minden össze jött megint, amiért gondolatok kívánkoznak ki belőlem. 3 hétig egy faházban töltöttem nem kevés időt, ezért megnövekedett az ingerküszöböm. Ideges lettem és még most is vagyok nem kevéssé. Bábeli zűrzavart elviselni nem épp a kedvenceim közé tartozó elfoglaltságok közé tartozik. Hiányzott a futás, mint stresszoldó tevékenység. Tényleg sok ismeretterjesztő könyvet olvastam miként lehet harmóniát teremteni a közvetlen környezetünkben és esetleg magunkban, de tényleg ez nem egyszerű dolog. A mozgás hiánya, hogy nem tudtam reggelente elvégezni a az elmúlt másfél évben tanult tai chi gyakorlatsort és nem tudtam futni valahogy lemerítette az akkumulátoraimat. 3 hete Baján futottam egy félmaratont, aztán ma neki veselkedtem és az ebédre betolt bableves és az utána legurított 3 doboz sör után elmentem futni. 8 perc 42 másodperces kilométerenkénti sebességgel nem döntöttem semmilyen rekordot, de ott voltam, és megcsináltam 2 és fél órát. Ez volt a lényeg. Ebből lehet építkezni. Közben persze gondolkodtam mindenféléről: 7 műtétem volt eddig (3-szor lágyéksérv, 2-szer visszér, epekő, bal tenyér kisujj csontja), többször estem kerékpárral, amiből lehetett volna súlyosabb/maradandóbb sérülésem, de szerencsére nem lett. Röplabdáztam, kosárlabdáztam, vízilabdáztam ezek mind csapatsportok és mégis ebben a magányosnak mondható futásban találtam meg az önkifejeződést. Közelítek az ötvenedik félmaraton versenyhez és jó dolog dolgozni érte, célokat szült bennem és az érte hozott verejték édesen sós.