2013. június 20., csütörtök

Médiahírek árnyékában

Érdekes sort tudok összeállítani mostanra, mert tegnap Horn Gyula halálával négyre emelkedett azon hírek száma melyek kissé távolról, de érintenek. Először Bándy Kata gyilkossága kapcsán beszéltem egy barátommal, aki együtt töltötte vele az estét mielőtt a szórakozóhelyről elbúcsúztak egymástól. Felvételekről és különféle megjegyzésekről is beszélt, ami nem került ki a sajtóba.
Aztán hétvégén ballagásra voltunk hivatalosak Komádiba, ahol a társaságban két emberrel is beszéltem. Az egyik Kiss Péter hegymászóról beszélt, aki nem rég maradt ott a Kancsendzönga expedíción. Korábban onnan volt ismerős, hogy a Spuri újság 2011-es 122. számában fénykép található róla, mivel a 26. SPAR Maratonon barlangász felszerelésben teljesítette a távot és a közönség szavazatai alapján 1. helyezett lett a "jelmeze". Állítólag nem csak maratonon, de ultratávokon is futott a barlangászat mellett. Egyik rekordja, hogy egy kaukázusi barlangban kétezer méter alá lemászott, ami a világ egyik legmélyebb ilyen pontja. És amennyiben sikerül a fenti hegymászós expedíciója Erőss Zsolttal, akkor ő lett volna a világon az első ember, aki megjárta a legmélyebb és legmagasabb pontokat. Páratlan rekord, én látatlanban odaítélem neki.
Aztán a házigazda mesélte el, hogy kollégája volt K. Pál, aki tavaly júliusban a Birminghamhez közeli Hilton Park országúti pihenőből az M6-os autópályán ellenkező irányba hajtott fel a kamionjával és 16 km-t tett meg ellenkező irányban, amiért 8 hónap szabadságvesztést kapott. A főnökük fele szemükkel sírtak a negatív hír miatt, hiszen a videófelvételek sokszor szerepeltek az angol és az európai tv csatornák híreiben, a másik szemükkel meg nevettek, mert ingyen reklám volt a cégnek.
És végül megemlíthetem, hogy a több mint 5 éve kómában lévő politikust ápoló egyik nővér férjét ismerem. Igaz már régen beszéltem vele, de annak idején, amikor abba a kórházba került szinte hetente beszélt róla.
Szóval megint csak azt tudom zárásként elmondani, hogy "milyen pici a világ!"
Kiegészítésre szorulnak soraim, mivel a mai nap (2013.06.24.) olvastam, hogy Arnold Mihály is távozott az élők sorából. Nos ő az országos parancsnok volt és, amikor a vámhivatal lett kijelölve kirakatként az azonnali vámbeszedés rendszerének bemutatására, akkor kijött "hozzánk" a Váci út 175 szám alá és személyesen "felügyelte, miként készülünk fel. Akkor hétvégén túlórát rendeltek el, hogy hétfőre, azaz a nyitás napjára készen álljunk, amit "nagyjaink" kitaláltak. És ő a legnagyobb fejetlenség közepette megjelent, kérdezett néhányat, mosolygott, kezet fogott néhányunkkal és távozott. Persze a médiában sokszor láttam a fényképét, láttam nyilatkozatait a hírekben, hallottam pletykákat a földjeiről, de személyes találkozásunk csak ez az egy alkalom volt.