2013. február 25., hétfő

Dühök és nekifeszülések

Legújabb felfedezettem Ezra Miller (1993.04.), aki lehet tucatos, lehet egyedi, lehet eredeti, teljesen mindegy milyen jelzőt akasztok rá. A színészet önmagában egy rejtély számomra, mert a fiatalokat alakítók ugyan honnan merítenek példákat jellemzőket, ha még oda sem értek!? Egyszerűen lenyűgöz, hibátlan és zseniális, mert van, mert mosolyog, mert grimaszol. Lehet azért rajongok, mert belőlem mindez hiányzik!? Nem tudom, egyszerűen imádom!!!
Az első , amit láttam vele Beszélnünk kell Kevinről (2011) dráma volt, ebben a beszélgetését az anyjával körülbelül abba a kategóriába sorolnám, mint Michael Mann Szemtől szemben című filmjéből Al Pacino és Robert De Niro párbeszédét egy kávézóban, amikor tisztázták egymás hitvallását. Illetve azt mondanám sokkoló, brutális és megrázó az egész.
A másik eposz a The Perks of Being a Wallflower, ahol baráti kört tart össze Emma Watson és Logan Lerman társaságában. Szerintem hibátlan, aki ennyire szélsőségesen tudja "elviselni" mosti jelenlétét annak máshonnan érkezett a tehetsége. Sűrűség és egyszerűség jellemzi. Nézegettem interjúkat tőle/vele a filmjei megjelenését követő marketing felfordulás miatt. Ezekben szerintem hozza a furcsán/különc figurát, de a legalapvetőbb ösztönösség munkálkodik benne szerintem és remélem, hogy ezt láthatom benne!



2013. február 14., csütörtök

Verselek


Te vagy szívem kedve

Oly sokszor volt egyforma szó a szánkban
És ettől önfeledten kacaghattunk párat

Nem lehetett egyszerű velem belátom
Nem vagyok egy tipikus vágyálom

A harcunk föl nem adható s meg nem nyerhető
Én maradtam a lélek kalandosa, az örökkön tépelődő

Olykor idesereglik, ami tovatűnt veled
Jól tudom már, hogy mennyi vagy nekem

Hol most vagyok az nem otthonom, csak fekhelyem
A közös paplan melegét régóta nem érezhetem

Végtelenül jött az éjszaka miután törölközőmből szállt illatod
Mélyen őrzöm lepedőbe ájult ölelkező alakod

Mámoros voltam, hogy hibátlan hajnalt ébredünk
A bolondozós szerelemnek dolga volt velünk

Megtaláltam veled mi gyerekkorom zsebéből kigurult
Te nyújtottál őszinte kezet felém konokul

Rájöttem már, az ember nem lehet hontalan
Sem önmagába zárkózott, sem önmagának idegen

Bár nem gondolok rád izzó szerelemmel
De míg élek, élsz: éltetlek szívemen


2002.02.14.  (Valentin nap)

2013. február 5., kedd

Barfi

Tegnap néztem meg ezt a filmet, ami kissé fárasztó volt a több mint két és fél órás játékidejével. Ha leegyszerűsítem, akkor egy szerelmi háromszög volt. A főszereplő fiúnak (Barfinak) megtetszett a menyasszony, ezt közeledésével egyértelművé tette, amikor felmászott a templomtorony óráját visszaállítani. Süketnéma lévén testbeszéddel és nekünk "épeknek" mókásnak tűnő cselekedetekkel hívta fel magára a figyelmet. Olykor a nyugdíjba vonult rendőr meséjéből tudni mi is történt. A menyasszony miután férjhez ment és hat évvel később megint találkozott Barfival rájött, hogy a házassága nem szerelemből fakadt és az  eltelt idő alatt sem jött meg az az érzelmi földrengés. Időközben viszont a fiú megismerkedett egy másik fogyatékos lánnyal, ami elkötelezetté tette és az első választásakor megérintett lány már hiába szeretett volna válása után vele lenni, nem kaphatta meg a szívét.
Úgy mondanám, hogy szomorú-szép a film. Sok helyszínnel változatos karakterekkel és nagyon jó hangzású zenével párosították.