2013. január 31., csütörtök

Cholita, a harcos Bolíviában élő ajmara indián nő

A női pankráció egyik számunkra teljesen ismeretlen fajtája. Az Andok-fennsík hagyományos viseletében lépnek színre, mely alsószoknyák számos rétegéből, afölött fényes-színes anyagú szoknyából, míves brossal tűzött, hímzett vállkendőből és a fejükön az elmaradhatatlan keménykalapból áll.
El Alto sportcsarnokában bömbölő diszkózene, lábdobogás és füttyorkán egyvelege várja a legjobbakat. Illegve-billegve a reflektorfényben páváskodva körbesétálnak a lelátók előtt, hercegnői mosollyal üdvözlik a publikumot, kecsesen forgolódnak, integetnek. Aztán a zene elnémul, erre beugranak a szorítóba, gyors mozdulattal lekapják a kalapjukat, vállkendőjüket és kezdődhet az adok-kapok!
El Alto (a név jelentése "magaslat") hideg, kopár és szegény város, melyben 3900 méterrel a tengerszint felett kb. egymillióan élnek. A lakosság zömmel az utóbbi három évtizedben menekült ide a nyomor elől. A szerencsésebbje munkát talált odalenn a fővárosban (El Alto éppen La Paz fölött fekszik). Ruhát, hagymát, kalóz DVD-t, Barbie babát, autóalkatrészt, vagy éppen kisemlősök mágiához használt, zsugorított múmiáit árulják, a legszegényebbek pedig igavonó baromként kínlódnak.
Reménytelen a közlekedés, örökösök a forgalmi dugók, állandó a tüzelő- és vízhiány, a munka bénítóan monoton és keserves, semmi remény a jobb életre. Nem csoda, hogy El Alto népe játszani akar, ha vége a napi robotnak. A harcos choliták viadala olyan látványosság, mely a mexikói lucha libre (szabad harc) bolíviai változata. Dráma és szenvedély, birkózás és fékevesztett hadd-elhadd, szabályok nélküli durva csetepaté.

2013. január 17., csütörtök

Párizs, ahogy szeretlek

 A szállásunk kb. 4-5 metro megállóra volt a Szajnától és szerintem eléggé a központban volt. Az Eiffel tornyot még világosban láthattuk meg először, a négy lábánál lehet sorba állni a pénztárakhoz, 4,- euró a lépcsős séta a 2. emeletig, 8,- euró a liftes túra a tetejére. Mi az előbbit választottuk. Mire felértünk a második szintre (2x360 lépcsőfok) szép lassan besötétedett és bekapcsolták a világítást is. Majd pontban 8-kor villogni kezdett 10 percen át. Fent étterem és souvenir bolt volt, körben tájolók és fényképek, leírások azokról az épületekről, amelyek onnan láthatók. A szél eléggé lökdösött a magasban, szerencsére eső még nem volt, csak később a többi napokon. Klassz volt látni a kivilágított várost. Miután lesétáltunk folytattuk utunkat a Diadalívhez, majd sétáltunk egy keveset a Champ-Élysées járdáin. 22 óra körül értünk vissza a hotelbe, ami 1 csillagos volt 47,- euró-ért éjszakánként 2 főre.
Másnap reggel annyira fel voltam pörögve, hogy muszáj volt elmennem 7 körül sétálni a környéken. A többiekkel csak fél 10 kor volt megbeszélve a találkozó, így addig cirkuláltam. Hát a franciák nem kapkodják el a munkakezdést. Csak az újságos és néhány pékség volt nyitva. A tömeg csak 8 után kezdett sűrűsödni.
A hétfőt a Louvre múzeumban kezdtük, a metró szintjén már odavezetett a folyosó a pénztáraihoz, előtte csomagvizsgálat volt. 8,- euró volt a belépő és 3 és fél órát szántunk rá. Három folyosó/épület irányba lehetett elindulni, előtte magunkhoz vettünk egy angol nyelvű térképet és arról kerestük ki a holland és flamand festőket. Anikó kedvence Vermeer – A csipkeverő nő. Az első két órában nem is láttuk a híres Mona Lisa képet csak az ajándékboltok polcain bögrékről, könyvborítókról, poszterekről. Megállás nélkül róttuk a termeket, közben fényképeztünk, filmeztünk. Aztán találkoztunk a többiekkel és felfelé mentünk ki a múzeumból az üvegpiramison át. Onnan átsétáltunk a Tulériák kertjén a Concorde tér felé az Obeliszkhez. Ami érdekes volt nekem, hogy rengeteg körforgalommal oldják meg a közlekedést, és persze általában két-két sávval. Sok volt a motoros is, de külön parkolási lehetőségük is van. Napóleon sírját nem néztük meg, mert drágának tartottuk érte a belépődíjat, de az udvaron láttunk olyan ágyúcsöveket, amin kínai és arab írás volt.
Utána a Notre Dame következett, ahol egy zenekar tartott próbát kórussal. Sajnos nem teljes művet gyakoroltak csak egy-egy szeletét, de ettől függetlenül nagyon jó volt az akusztikája. Itt kicsit leültünk a padsorokba pihengetni. Mire kimentünk eleredt az eső, ezt később többször eljátszotta, de a záporok nem tartottak tovább 5-10 percnél, a sapka, és a kesztyű elkelt. Sokat utaztunk metróval, szerencsére a térkép tökéletesen követhető volt és bármilyen bonyolult átszállást zökkenőmentesen véghezvittünk.
Aztán a Pompidou központba illetve az emeleti részére csak belépővel lehetett volna bemenni, pedig az útikönyv ingyenességet említett. Sebaj a környékén klasszul kialakított sétáló utcák voltak. A Luxemburg kert felé mentünk haza, most csak az üres székek voltak benne és persze néhány futót is láttam. Szívesen cseréltem volna velük. Sötétedés után még benéztünk egy toronyház aljában lévő üzletházba, majd este átmentünk a Józsihoz, hogy megköszöntsük névnapja alkalmából. Még reggel vettünk neki egy üveg bort. Kicsit beszélgettünk, ők elmesélték milyen volt Disneyland. Ő hozta a kislányát is (Enikőt, aki 6 éves) és mindenképpen megakarta neki mutatni a játékvárost.
Másnap szintén korán kidobott az ágy és Anikót hagyva tovább aludni, elmentem sétálni a Szajna partjára. Aztán megint fél 10 kor találkoztunk a többiekkel és most a D’Orsey múzeumban kezdtünk. Nyitásra értünk oda, majd 20 perc sorállás után a gyors csomagvizsgálat után beléphettünk a pályaudvarból átalakított múzeumba. Itt szintén magunkhoz vettük a részletes térképet és abból navigáltuk magunkat. Nekem a négy nap látnivalóiból ez tetszett a legjobban. Ötletesen használták ki a termeket, folyosókat, változatosan voltak festmények, fotók, szobrok.
Utána megnéztük az Operát és bementünk a La Fayette áruházba, Zsófinak vettem egy pólót, és magunknak egy rajzos Párizs utcaképet. Aztán ebédszünetet tartottunk egy nagy parkban, ahol rengeteg galamb pályázott az elfogyasztott szendvicseink morzsáira. Aztán megnéztük a Bastille helyén álló obeliszkszerű emlékművet, ez olyan semmilyen volt. Viszont odafelé menet a metrókocsiba beszállt egy harmonikás aki néhány megállóig klassz számokat játszott, majd kalapozott és tovább ment.
Aztán megtaláltunk két passage-t (utcahossznyi távolságuk volt), ahol antikvár jelleggel könyveket, régi képeket, játékokat árultak és persze ajándéktárgyakat, csokikat, lakásdíszeket. Köztük néhol megszakítva egy-egy kávézóval, étteremmel.  Utána visszamentünk az Eiffel toronyhoz, hogy nappal is láthassuk, fotózhassuk. Ketten felmentek lifttel a legtetejére, mi átsétáltunk a Trocadéróhoz. Szerencsére pont itt sütött ki a nap és a szökőkút is működött. Már lassan fogadásokat kötöttünk, hogy kilépve a múzeumokból vagy a metróból milyen időjárás fogad – eső, havas eső vagy napsütés.
Szerdára maradt a Pigalle, Moulen Rouge, Sacre Cour, aztán szétváltunk és olyan helyeken sétáltunk a latin negyedben, ahol a többiekkel nem jártunk egészen fél 6-ig. Úgy beszéltük meg a többiekkel, hogy 6-kor indulunk a reptérre. Nagyon tetszett, hogy bármerre mentünk a városban találtunk térképet pontosan bejelölve a tartózkodási hellyel. A Pantheonban sírkamrákat néztünk (pl. Marie Curie, Viktor Hugo), a Sorbonne épületének közelében pedig elkapott egy jégeső. Sokat sétáltunk, nézelődtünk, szerencsére Anikó is bírta a többnapos menést, utána itthon kipihentük magunkat.
Hazafelé szóba került, hogy két éven belül esetleg Rómába mehetnénk, és talán még egyszer benevezünk egy párizsi útra, mivel a Versailles-i kastélyba nem jutottunk el, igaz szerintem az nyáron sokkal élvezhetőbb a hatalmas parkjai miatt.