2013. július 24., szerda

Balatonátúszás

 10 évvel ezelőtt úsztam át másodszor a Balatont Révfülöp és Balatonboglár között. Nevezés után az orvosi vizsgálatnál azt mondták magas a 130 körüli vérnyomás érték, kicsit pihentem és lement. Mondtam is a dokinak, hogy izgulok, mert bár 7-8 évet vízilabdáztam, azért a nyílt víz nagyon más. Aztán kaptam a csuklómra egy szalagot, amit a induláskor és a túlparton is vonalkód olvasóval érintettek, ebből került ki az időeredményem. Induláskor a révfülöpi kikötőnél kissé hínáros volt a víz, aztán kijjebb érve sokkal hidegebb és hullámverősebb volt. Szinte végig összekötött vitorláshajók mellett úszhattunk, az egyiknél kértem szőlőcukrot, de nem álltam meg kapaszkodva pihenni, mint néhányan. Általában 10-et 15-öt tempózva váltogattam a gyorsúszást és mellúszást, így nem volt fárasztó és a végén persze az alacsony vízállás miatt gyalogolni kellett a partig/lépcsőig. Utána helyben sütött "Fornetti" pogácsáért álltam sorba, majd teáért, kávéért, és megkaptuk az átúszás emblémájával ellátott fehér pólót is.

2013. június 20., csütörtök

Médiahírek árnyékában

Érdekes sort tudok összeállítani mostanra, mert tegnap Horn Gyula halálával négyre emelkedett azon hírek száma melyek kissé távolról, de érintenek. Először Bándy Kata gyilkossága kapcsán beszéltem egy barátommal, aki együtt töltötte vele az estét mielőtt a szórakozóhelyről elbúcsúztak egymástól. Felvételekről és különféle megjegyzésekről is beszélt, ami nem került ki a sajtóba.
Aztán hétvégén ballagásra voltunk hivatalosak Komádiba, ahol a társaságban két emberrel is beszéltem. Az egyik Kiss Péter hegymászóról beszélt, aki nem rég maradt ott a Kancsendzönga expedíción. Korábban onnan volt ismerős, hogy a Spuri újság 2011-es 122. számában fénykép található róla, mivel a 26. SPAR Maratonon barlangász felszerelésben teljesítette a távot és a közönség szavazatai alapján 1. helyezett lett a "jelmeze". Állítólag nem csak maratonon, de ultratávokon is futott a barlangászat mellett. Egyik rekordja, hogy egy kaukázusi barlangban kétezer méter alá lemászott, ami a világ egyik legmélyebb ilyen pontja. És amennyiben sikerül a fenti hegymászós expedíciója Erőss Zsolttal, akkor ő lett volna a világon az első ember, aki megjárta a legmélyebb és legmagasabb pontokat. Páratlan rekord, én látatlanban odaítélem neki.
Aztán a házigazda mesélte el, hogy kollégája volt K. Pál, aki tavaly júliusban a Birminghamhez közeli Hilton Park országúti pihenőből az M6-os autópályán ellenkező irányba hajtott fel a kamionjával és 16 km-t tett meg ellenkező irányban, amiért 8 hónap szabadságvesztést kapott. A főnökük fele szemükkel sírtak a negatív hír miatt, hiszen a videófelvételek sokszor szerepeltek az angol és az európai tv csatornák híreiben, a másik szemükkel meg nevettek, mert ingyen reklám volt a cégnek.
És végül megemlíthetem, hogy a több mint 5 éve kómában lévő politikust ápoló egyik nővér férjét ismerem. Igaz már régen beszéltem vele, de annak idején, amikor abba a kórházba került szinte hetente beszélt róla.
Szóval megint csak azt tudom zárásként elmondani, hogy "milyen pici a világ!"
Kiegészítésre szorulnak soraim, mivel a mai nap (2013.06.24.) olvastam, hogy Arnold Mihály is távozott az élők sorából. Nos ő az országos parancsnok volt és, amikor a vámhivatal lett kijelölve kirakatként az azonnali vámbeszedés rendszerének bemutatására, akkor kijött "hozzánk" a Váci út 175 szám alá és személyesen "felügyelte, miként készülünk fel. Akkor hétvégén túlórát rendeltek el, hogy hétfőre, azaz a nyitás napjára készen álljunk, amit "nagyjaink" kitaláltak. És ő a legnagyobb fejetlenség közepette megjelent, kérdezett néhányat, mosolygott, kezet fogott néhányunkkal és távozott. Persze a médiában sokszor láttam a fényképét, láttam nyilatkozatait a hírekben, hallottam pletykákat a földjeiről, de személyes találkozásunk csak ez az egy alkalom volt.

2013. május 31., péntek

Szekrénygombok története

Tavaly nyáron a kapolcsi Művészetek Völgye alkalmából tartott kézműves vásáron nézte ki egy lány a kerámia gombokat. Aztán jött egy telefonos megkeresés, hogy a vásárlási szándék is meglenne, de szeretne mintát látni belőle, így november környékén Budapesten megbeszéltünk egy találkozót az Ikea Áruház bejáratánál. Ott megint meghallgattuk a lelkendezést, "tetszikelést" és örömmel elvitte a mintákat.
Idén tavaszra már kitalálta színeket és darabszámot, ami áprilisban elkészült.

És legvégül múlthéten találkoztunk a vevővel Szegeden az Utcazene Fesztiválon, ahol visszaadta a mintákat és elvitte, kifizette az újakat. Országjáró szekrénygombok!

2013. május 11., szombat

Ballagás 1983

1983-ban, vagyis 30 éve ballagtam el a felnőtté válás felé. Idén februárban elkezdtem keresni az osztálytársaimat a közelgő kerek évforduló miatt és a 25-ből csak ötöt találtam meg, úgy érzem ebből osztálytalálkozó nem lesz, de koccintok az egészségükre. Akkori ruháink, frizuráink a mai szemekben már retrónak tűnik, de ez akkor a mi ifjúságunk volt. A bizonyítványom eredményét pedig fedje jótékony félhomály, a lényeg, hogy sok mindennel foglalkoztam és sikerült többnyire a szívemre hallgatni, amit most a gyerekeinknek is kívánunk mikor elindulnak a nagybetűsben.
Izgalmas lenne, ha az akkori osztályképet megismételhetnénk ugyanolyan felállásban és egymás mellett tudhatnánk. 
Nem tudom első látásra megismerném-e őket. Egy érdekes szösszenet, hogy 1988-ban az Állami Könyvterjesztő Vállalat Táncsics Mihály könyves boltjában dolgoztam (ez a Madách Színház mellett volt a sarkon, most bankfiók van a helyén) és tankönyveket kellett kiszállítani többek között a volt általános iskolámba is. Nos amíg felhordtuk a kijelölt terembe a könyveket a Barkas-ból leszólított egy fehér köpenyes néni, hogy nem-e a Varga Zoli vagyok. Ledöbbentem, mert 1979-ben ballagtam el onnan és mégis valahogy emlékezett rám.

Sajnos kimaradt az eddigi életemből az általános iskolai és a középiskolai osztálytalálkozó is. "Fáradozóként" csendestárs voltam Anikó általános iskolai 30 éves találkozóján, ahol halászlé és palacsinta volt a menü, miután az iskolában tartottak egy jelképes osztályfőnöki órát.

Az elkészült tablókon sokszor láttam, hogy majd találkozunk ekkor és ekkor, viszont egyáltalán nem emlékszem, hogy nekünk volt-e!? Szenilitás!? Hébe-hóba összefutottam valakivel, viszont telefonszámot sem cseréltünk, az internet is a 90-es évek második felében kezdett felfutni, és azóta 9 lakcímem, 6 munkahelyem volt, úgy hogy tényleg nem tudom volt-e.
Tavasszal elmentem az iskolába és később felkerestem a titkárságot is, de sajnos nemleges választ kaptam a tabló keresési szándékomra.

A lányomnak csak az általános iskolai ballagására jutottam el, a gimnáziumira már nem. Viszont az élettől megkaptam, hogy a "fiaimmal" bepótolhattam. Segítettem tablókészítésben, láttam táncos, psp-s szalagavató bált, kivettem részem ballagási családi készülődésben és ebédkészítésben, majd végig fotóztam az eseményeket, hallgattam az ilyenkor szokásos emlék felidézéseket a gyerekkor huncutságaival. 
Amit egyik oldalról elvesztettem, nos a másikról elém tárulkozott többszörösen. A dátum szerint múlik az idő, ám itt legbelül suhanásnak tűnik...

2013. május 6., hétfő

Borzsongásos borgazmus

Ünnepesre és sportosra sikeredett a hétvégénk. Zsombi diáknak vén lett, így a 12/E osztállyal elballagott a Babits Mihály Gimnáziumból, ez alkalommal vendégeink voltak Zsadányból és Pestről nagyszülők és keresztszülők, amihez két asztalon terítettünk. Az iskola épületének felső emeletén kezdték meg a vonulást a végzősök, a hangszóróból a szokásos egyveleg szólt, a diákokat nem hallottam énekelni. Aztán kiérkezve az udvarra elfoglalták a tablóikkal kijelölt helyeiket a sportpályán, majd következett a Himnusz és a köszöntők a harmadikosok és a végzősök részéről. Aztán következett az igazgató úr búcsú beszéde, melyben többször elhangzott a carpe diem, utána átadták a legjobban teljesítőknek szánt ajándékokat, majd zárásképpen következett a Szózat.
A végén lehetett csak fényképeket készíteni, mert sűrű volt a tömeg.
Zsombi nagynénje (Hajni) itt maradt nálunk hétvégére. Szombaton reggel elmentünk két kört futni a Malomvölgyi tóhoz, ami 9 km lett, majd ebéd után Villányba kísértük el Anikót a Borzsongás elnevezésű program keretében tartott játszóházazásra. Miután segítettünk kipakolni a lányoknak, kaptunk a házigazdától egy bemelegítő pohár rosé bort és elindultunk az előre kinézett kék jelzésű túránkra Nagyharsány felé. Kiérve Villányból két borászatot hagytunk el a Wunderlichet és a Gere Pincészetet és befordultunk a szabadtéri szoborparkhoz.
Szőlőskertek mellett haladtunk, aztán elnyelt az erdő mélye, csak a madarakat lehetett hallani "zajongani", majd ismét nyílt terepen jutottunk el a Vylian pincészethez, ahol szintén program volt kevéske élő zenével kirakodóvásárral. Beálltunk egy sorba, hogy egy jó fröccsel frissítsük magunkat, de Anikó ránk telefonált, hogy hamarabb végeznek a megbeszéltnél, így rövidítsünk mi is a távon, mert visszavárnak. Így maradt a magunkkal vitt alma, víz és mézes-szezámmagos szelet hármasa, amivel befejeztük összességében 13,5 km-es túránkat A végén mikor visszaérkeztünk Villányba az első házak közé, megint jött egy telefonhívás, hogy 5 perc múlva indul a borospince látogatása, igyekezzünk. Na erre malacvágtában szaporáztuk lépteinket, de minden erőlködés nélkül bírtam, csak csatakosra izzadtam magam.
A Polgár Panzió boros pincéjébe mehettünk le, a bejáratnál kezünkbe kaptunk egy elegáns, monogrammal ellátott poharat, amibe később különféle vörös borokat kaptunk egy üveglopóból. Polgár Zoli mesélte el a pincészet és az évjáratok történeteit, természetesen kissé csapongva, de amennyit szakmázott vegyületekről, tanninokról, eljárásokról, ászakolásról, hordókról, hűtésről simán lekötötte a figyelmünket 30-40 percre, mert annyira érdekesen, élvezetesen adta elő, hogy szívesen maradtunk még volna akár éjfélig is.
A bortúrát ebben a "kápolna" részben fejeztük be, itt kaptuk a kóstolót is cabernet savignonból, cabernet frankból, portugeiserből (Porta Géza), sillerből. A borok sorrendjére nem emlékszem, az utolsó két pohár volt számomra a finomságos. Aztán haza érkezvén kibontottunk a vacsorához egy Polgár Chardonnay-t, és megbeszélgettük Zsombi gyerekkorát, jövőjét. Hajni azt mondta számára ez egy "Perfect Day" volt (by U2).

2013. április 27., szombat

X. Juventus Maraton 2003, Visegrád - Budapest távon

2003 év április 27-én (mai nap aktualitása miatt éppen 10 éve) a X. Juventus Maraton verseny kiírásában szereplő 42 km-es távolságot egyéniben szemerkélő esőben tettem meg Visegrád és Budapest között. Az indulás a Budapest felől érkezve Visegrád irányába a 42 km-t jelző táblától nem messze lévő kapu előtt volt. Akkor ez volt az ötödik maratoni versenyem, ami tekinthető kereknek is, ám ilyen idő távlatában nem emlékszem részletekre. Valahol minden maratoni futóverseny egy különlegesség, ám ha nem jegyzem le a versenyélményeimet, akkor elvesznek és kész. Annyit megoszthatok, hogy bizton fontos volt akkori életemben eltökélnem magam és indulni. Fontos volt önmagam számára, hogy ott legyek. Úgy emlékszem vittem mobiltelefont is (Ericsson T28), hogy abban reménykedjem a kollégáim Horváth Attila és Kornyik Borbála eljöjjenek az Erzsébet híd budai rakpartjára a befutóra, de egyedüli örömködő voltam aznap...A lényeg, hogy megmutatni önmagunkat sporttal vagy művészetekkel bennünk kódolt, abban különbözünk, hogy miként fogadjuk a reakciókat. Magányosan érkeztem be ott és akkor, viszont az addig vezető út fontos volt számomra. Akkor meg miről beszélünk!
Tanulság a jövőre nézve, hogy ne félj semmit, mert önmagadat nem fogod szembeköpni, amiért mások nem láttak egy kiemelkedően fontos tevékenység közben. Csak NEKED fontos, csak NEKED volt fontos, és ebből bármi kifejlődhet később!!
Talán tanulmányt lehetne vezetni vagy kiértékelni belőlem, hogy az adott helyzetemben és majdan mások helyzetében mennyire fontos a mozgás, a sport, a sportban rejlő érzelmi aktivitás és megfáradás vagy sikerélmény.
Úgy emlékszem, hogy világéletemben hullámzó volt a körülöttem levőség. Szerettem, lángoltam, örömködtem, vágyódtam, aztán fásultam, sérültem, reményt vesztettként fájtam, sajogtam. Most álmodom, mert ezt nem veheti el senki!!

2013. április 16., kedd

Szomorúvá tettek

Ha (tudom így nem kezdünk mondatot!) logikusan belegondolok az elkövető helyében teljesen érthető miért egy tömegrendezvényen, azon belül egy futóversenyen "próbálta ki magát". Vizes palack szinte minden résztvevőnél akad, akár futó vagy, akár szurkoló. Egy maratoni versenyt végig futni vagy végig szurkolni több órás elfoglaltság. Nem veszik el tőled a rendezvényre érkezvén, mint a repülőtéren bármely folyadékot tartalmazó palackot, üvegcsét. Aztán a hátizsák, szatyor, tasó és megannyi teher cipelő alkalmatosság sem feltűnő. Aztán a futók és szurkolóik között nem tűnik fel biztonsági kockázat tekintetében, hogy ki milyen nemzetiséghez tartozik, mert ez sportrendezvény. Gondoljunk csak az olimpiára, ahol az a végső cél, hogy a különféle országok és nemzetek sportolói mérjék össze tudásukat és szerezzenek hazájuknak minél több érmet. Aztán az átöltözés is teljesen természetes dolog egy futóversenyen és nemcsak az öltözőben, hanem szinte bárhol lehet, ahol van egy tenyérnyi hely. Az utcát figyelő kamerákat, vagy műhold felvételeket szerintem hiába nézik át, mert a fentiek miatt lehetetlen nyomon követni egy esetleges gyanús embert.
A mobiltelefon használat is természetes dolog, magam is futottam már úgy maratont, hogy nálam volt. Nem minden kollégától, baráttól, szurkolótól várható el, hogy a teljes táv teljesítését végig állja az útvonal mentén. Így tudnak jelezni egymásnak, hogy mikor merre jár, milyen ismert ponton haladt el.
Tehát folyadékos!? bomba, mobilhasználat, elvileg és gyakorlatilag ellenőrizhetetlen tömeg, átöltözési lehetőség, könnyű megközelíthetőség és könnyű távozás más nem is kell. A kérdés miért pont abban a városban?
Kíváncsi vagyok a hatóságok és a média mit hámoz ki ebből a szomorú eseményből. A szakállast már kiiktatták, kire fogják most kenni? Mi lesz a többi maratoni futóversennyel a nagyvilágban? Aki nevezett a mostanira átvizsgálják és egy kiinduló adatbázis részei lesznek? Vagy meghúznak egy létszámhatárt és onnantól kezdve annyi ideig tart majd előkészülni egy futóversenyre, mint egy reptéri utazásnál a gépre való feljutás?
A másik, ami felbosszant, hogy olyan rendezvényen történt, aminek szinte egyáltalán semmi köze nincs a haraghoz, gyűlölködéshez. Értetlenül állok azelőtt, hogy amennyiben agymosáson átesett ember volt, akkor miért nem fordult az ellenségeinek otthona, járműve, tartózkodási helye ellen?
Lehet csak egy hobbista volt, aki médiafigyelmet akart? Tizenöt perc hírnév? Gyanúsan érdekes, hogy pont olyan ponton történt, ahol állandó filmezés folyik, így rögtön megosztható a bekövetkezés pillanatától az utána jövő reagálásokon át a rombolás nagysága. Szerintem ez sem volt véletlen.
Már olvastam hazai futófórumon, hogy a hétvégi félmaratonon fekete szalagot viselnek majd páran, lehet még lesz majd "egyperces" néma megemlékezés is.

2013. április 4., csütörtök

New Age felé

Ebben az évben folyamatosan terelődöm valami felé, ami olvasgatva mindenfélét talán a New Age. A meghatározásai között olyanok szerepelnek, hogy ez egy utópisztikus mozgalom, vallásnak nem tekinthető. A hangsúly az egyénen van, akinek a saját lelki útját kell követnie. Erősen spirituális beállítottságú, a legkülönbözőbb világvallásokból merít, viszont hitelvei, előírásai nincsenek, nehéz meghatározni mi jellemző rá pontosan. Lelki keresők, tanítók, gyógyítók és más résztvevők laza hálózata, akik többnyire hisznek a reinkarnációban, az asztrológiában, a kristályok gyógyító erejében,
Januárban kezdődött azzal, hogy egy baráti társaságban kibeszéltük a Felhőatlasz című filmet. Aztán Kaposváron találkoztam egy párral, akik mutattak színeket, gyakorlatokat, könyveket és együtt étkezhettem velük. Utána márciusban elkezdtem tajcsi "tornára" járni, mely sokat lendített azon, hogy a testemmel miképpen bánhatnék. És amikor kedvező az időjárás elmegyek gyakorolni a chifutást, amiről eddig nem is hallottam.
Szóval visszafejtve már a kétezres évek elején vettem egy Taj Csi művészete vhs kazettát az Édesvíz Kiadónál és alkalmanként "tornáztam" rá. Egy időben klf. üvegekre festegettem mandala rajzokat, elkészítettem az asztrológiai elemzésemet, voltam íriszdiagnosztikán, voltak és vannak is kedvenc zenéim, amikről most olvastam, hogy New Age zenének is tekinthetőek (pl. Enigma, Indian Sacred Spirit). 
Amikor angyalkártyával és rúna jelekkel jósoltattam magamnak, úgy éreztem mindig telibe talált az aktuális lelkiállapotomnak megfelelően, a lapokon lévő meghatározás.
Célirányosan helyeztem el tárgyakat, képeket, színeket a fengsui elvei szerint. Jógázást követően egymás kezét megérintve próbáltunk energiát átadni egymásnak a kedvesemmel. 
Sok gyakorlás vár még rám lelki és testi szempontból is. Nagyon izgalmas dolognak tartom!

2013. február 25., hétfő

Dühök és nekifeszülések

Legújabb felfedezettem Ezra Miller (1993.04.), aki lehet tucatos, lehet egyedi, lehet eredeti, teljesen mindegy milyen jelzőt akasztok rá. A színészet önmagában egy rejtély számomra, mert a fiatalokat alakítók ugyan honnan merítenek példákat jellemzőket, ha még oda sem értek!? Egyszerűen lenyűgöz, hibátlan és zseniális, mert van, mert mosolyog, mert grimaszol. Lehet azért rajongok, mert belőlem mindez hiányzik!? Nem tudom, egyszerűen imádom!!!
Az első , amit láttam vele Beszélnünk kell Kevinről (2011) dráma volt, ebben a beszélgetését az anyjával körülbelül abba a kategóriába sorolnám, mint Michael Mann Szemtől szemben című filmjéből Al Pacino és Robert De Niro párbeszédét egy kávézóban, amikor tisztázták egymás hitvallását. Illetve azt mondanám sokkoló, brutális és megrázó az egész.
A másik eposz a The Perks of Being a Wallflower, ahol baráti kört tart össze Emma Watson és Logan Lerman társaságában. Szerintem hibátlan, aki ennyire szélsőségesen tudja "elviselni" mosti jelenlétét annak máshonnan érkezett a tehetsége. Sűrűség és egyszerűség jellemzi. Nézegettem interjúkat tőle/vele a filmjei megjelenését követő marketing felfordulás miatt. Ezekben szerintem hozza a furcsán/különc figurát, de a legalapvetőbb ösztönösség munkálkodik benne szerintem és remélem, hogy ezt láthatom benne!



2013. február 14., csütörtök

Verselek


Te vagy szívem kedve

Oly sokszor volt egyforma szó a szánkban
És ettől önfeledten kacaghattunk párat

Nem lehetett egyszerű velem belátom
Nem vagyok egy tipikus vágyálom

A harcunk föl nem adható s meg nem nyerhető
Én maradtam a lélek kalandosa, az örökkön tépelődő

Olykor idesereglik, ami tovatűnt veled
Jól tudom már, hogy mennyi vagy nekem

Hol most vagyok az nem otthonom, csak fekhelyem
A közös paplan melegét régóta nem érezhetem

Végtelenül jött az éjszaka miután törölközőmből szállt illatod
Mélyen őrzöm lepedőbe ájult ölelkező alakod

Mámoros voltam, hogy hibátlan hajnalt ébredünk
A bolondozós szerelemnek dolga volt velünk

Megtaláltam veled mi gyerekkorom zsebéből kigurult
Te nyújtottál őszinte kezet felém konokul

Rájöttem már, az ember nem lehet hontalan
Sem önmagába zárkózott, sem önmagának idegen

Bár nem gondolok rád izzó szerelemmel
De míg élek, élsz: éltetlek szívemen


2002.02.14.  (Valentin nap)

2013. február 5., kedd

Barfi

Tegnap néztem meg ezt a filmet, ami kissé fárasztó volt a több mint két és fél órás játékidejével. Ha leegyszerűsítem, akkor egy szerelmi háromszög volt. A főszereplő fiúnak (Barfinak) megtetszett a menyasszony, ezt közeledésével egyértelművé tette, amikor felmászott a templomtorony óráját visszaállítani. Süketnéma lévén testbeszéddel és nekünk "épeknek" mókásnak tűnő cselekedetekkel hívta fel magára a figyelmet. Olykor a nyugdíjba vonult rendőr meséjéből tudni mi is történt. A menyasszony miután férjhez ment és hat évvel később megint találkozott Barfival rájött, hogy a házassága nem szerelemből fakadt és az  eltelt idő alatt sem jött meg az az érzelmi földrengés. Időközben viszont a fiú megismerkedett egy másik fogyatékos lánnyal, ami elkötelezetté tette és az első választásakor megérintett lány már hiába szeretett volna válása után vele lenni, nem kaphatta meg a szívét.
Úgy mondanám, hogy szomorú-szép a film. Sok helyszínnel változatos karakterekkel és nagyon jó hangzású zenével párosították.

2013. január 31., csütörtök

Cholita, a harcos Bolíviában élő ajmara indián nő

A női pankráció egyik számunkra teljesen ismeretlen fajtája. Az Andok-fennsík hagyományos viseletében lépnek színre, mely alsószoknyák számos rétegéből, afölött fényes-színes anyagú szoknyából, míves brossal tűzött, hímzett vállkendőből és a fejükön az elmaradhatatlan keménykalapból áll.
El Alto sportcsarnokában bömbölő diszkózene, lábdobogás és füttyorkán egyvelege várja a legjobbakat. Illegve-billegve a reflektorfényben páváskodva körbesétálnak a lelátók előtt, hercegnői mosollyal üdvözlik a publikumot, kecsesen forgolódnak, integetnek. Aztán a zene elnémul, erre beugranak a szorítóba, gyors mozdulattal lekapják a kalapjukat, vállkendőjüket és kezdődhet az adok-kapok!
El Alto (a név jelentése "magaslat") hideg, kopár és szegény város, melyben 3900 méterrel a tengerszint felett kb. egymillióan élnek. A lakosság zömmel az utóbbi három évtizedben menekült ide a nyomor elől. A szerencsésebbje munkát talált odalenn a fővárosban (El Alto éppen La Paz fölött fekszik). Ruhát, hagymát, kalóz DVD-t, Barbie babát, autóalkatrészt, vagy éppen kisemlősök mágiához használt, zsugorított múmiáit árulják, a legszegényebbek pedig igavonó baromként kínlódnak.
Reménytelen a közlekedés, örökösök a forgalmi dugók, állandó a tüzelő- és vízhiány, a munka bénítóan monoton és keserves, semmi remény a jobb életre. Nem csoda, hogy El Alto népe játszani akar, ha vége a napi robotnak. A harcos choliták viadala olyan látványosság, mely a mexikói lucha libre (szabad harc) bolíviai változata. Dráma és szenvedély, birkózás és fékevesztett hadd-elhadd, szabályok nélküli durva csetepaté.

2013. január 17., csütörtök

Párizs, ahogy szeretlek

 A szállásunk kb. 4-5 metro megállóra volt a Szajnától és szerintem eléggé a központban volt. Az Eiffel tornyot még világosban láthattuk meg először, a négy lábánál lehet sorba állni a pénztárakhoz, 4,- euró a lépcsős séta a 2. emeletig, 8,- euró a liftes túra a tetejére. Mi az előbbit választottuk. Mire felértünk a második szintre (2x360 lépcsőfok) szép lassan besötétedett és bekapcsolták a világítást is. Majd pontban 8-kor villogni kezdett 10 percen át. Fent étterem és souvenir bolt volt, körben tájolók és fényképek, leírások azokról az épületekről, amelyek onnan láthatók. A szél eléggé lökdösött a magasban, szerencsére eső még nem volt, csak később a többi napokon. Klassz volt látni a kivilágított várost. Miután lesétáltunk folytattuk utunkat a Diadalívhez, majd sétáltunk egy keveset a Champ-Élysées járdáin. 22 óra körül értünk vissza a hotelbe, ami 1 csillagos volt 47,- euró-ért éjszakánként 2 főre.
Másnap reggel annyira fel voltam pörögve, hogy muszáj volt elmennem 7 körül sétálni a környéken. A többiekkel csak fél 10 kor volt megbeszélve a találkozó, így addig cirkuláltam. Hát a franciák nem kapkodják el a munkakezdést. Csak az újságos és néhány pékség volt nyitva. A tömeg csak 8 után kezdett sűrűsödni.
A hétfőt a Louvre múzeumban kezdtük, a metró szintjén már odavezetett a folyosó a pénztáraihoz, előtte csomagvizsgálat volt. 8,- euró volt a belépő és 3 és fél órát szántunk rá. Három folyosó/épület irányba lehetett elindulni, előtte magunkhoz vettünk egy angol nyelvű térképet és arról kerestük ki a holland és flamand festőket. Anikó kedvence Vermeer – A csipkeverő nő. Az első két órában nem is láttuk a híres Mona Lisa képet csak az ajándékboltok polcain bögrékről, könyvborítókról, poszterekről. Megállás nélkül róttuk a termeket, közben fényképeztünk, filmeztünk. Aztán találkoztunk a többiekkel és felfelé mentünk ki a múzeumból az üvegpiramison át. Onnan átsétáltunk a Tulériák kertjén a Concorde tér felé az Obeliszkhez. Ami érdekes volt nekem, hogy rengeteg körforgalommal oldják meg a közlekedést, és persze általában két-két sávval. Sok volt a motoros is, de külön parkolási lehetőségük is van. Napóleon sírját nem néztük meg, mert drágának tartottuk érte a belépődíjat, de az udvaron láttunk olyan ágyúcsöveket, amin kínai és arab írás volt.
Utána a Notre Dame következett, ahol egy zenekar tartott próbát kórussal. Sajnos nem teljes művet gyakoroltak csak egy-egy szeletét, de ettől függetlenül nagyon jó volt az akusztikája. Itt kicsit leültünk a padsorokba pihengetni. Mire kimentünk eleredt az eső, ezt később többször eljátszotta, de a záporok nem tartottak tovább 5-10 percnél, a sapka, és a kesztyű elkelt. Sokat utaztunk metróval, szerencsére a térkép tökéletesen követhető volt és bármilyen bonyolult átszállást zökkenőmentesen véghezvittünk.
Aztán a Pompidou központba illetve az emeleti részére csak belépővel lehetett volna bemenni, pedig az útikönyv ingyenességet említett. Sebaj a környékén klasszul kialakított sétáló utcák voltak. A Luxemburg kert felé mentünk haza, most csak az üres székek voltak benne és persze néhány futót is láttam. Szívesen cseréltem volna velük. Sötétedés után még benéztünk egy toronyház aljában lévő üzletházba, majd este átmentünk a Józsihoz, hogy megköszöntsük névnapja alkalmából. Még reggel vettünk neki egy üveg bort. Kicsit beszélgettünk, ők elmesélték milyen volt Disneyland. Ő hozta a kislányát is (Enikőt, aki 6 éves) és mindenképpen megakarta neki mutatni a játékvárost.
Másnap szintén korán kidobott az ágy és Anikót hagyva tovább aludni, elmentem sétálni a Szajna partjára. Aztán megint fél 10 kor találkoztunk a többiekkel és most a D’Orsey múzeumban kezdtünk. Nyitásra értünk oda, majd 20 perc sorállás után a gyors csomagvizsgálat után beléphettünk a pályaudvarból átalakított múzeumba. Itt szintén magunkhoz vettük a részletes térképet és abból navigáltuk magunkat. Nekem a négy nap látnivalóiból ez tetszett a legjobban. Ötletesen használták ki a termeket, folyosókat, változatosan voltak festmények, fotók, szobrok.
Utána megnéztük az Operát és bementünk a La Fayette áruházba, Zsófinak vettem egy pólót, és magunknak egy rajzos Párizs utcaképet. Aztán ebédszünetet tartottunk egy nagy parkban, ahol rengeteg galamb pályázott az elfogyasztott szendvicseink morzsáira. Aztán megnéztük a Bastille helyén álló obeliszkszerű emlékművet, ez olyan semmilyen volt. Viszont odafelé menet a metrókocsiba beszállt egy harmonikás aki néhány megállóig klassz számokat játszott, majd kalapozott és tovább ment.
Aztán megtaláltunk két passage-t (utcahossznyi távolságuk volt), ahol antikvár jelleggel könyveket, régi képeket, játékokat árultak és persze ajándéktárgyakat, csokikat, lakásdíszeket. Köztük néhol megszakítva egy-egy kávézóval, étteremmel.  Utána visszamentünk az Eiffel toronyhoz, hogy nappal is láthassuk, fotózhassuk. Ketten felmentek lifttel a legtetejére, mi átsétáltunk a Trocadéróhoz. Szerencsére pont itt sütött ki a nap és a szökőkút is működött. Már lassan fogadásokat kötöttünk, hogy kilépve a múzeumokból vagy a metróból milyen időjárás fogad – eső, havas eső vagy napsütés.
Szerdára maradt a Pigalle, Moulen Rouge, Sacre Cour, aztán szétváltunk és olyan helyeken sétáltunk a latin negyedben, ahol a többiekkel nem jártunk egészen fél 6-ig. Úgy beszéltük meg a többiekkel, hogy 6-kor indulunk a reptérre. Nagyon tetszett, hogy bármerre mentünk a városban találtunk térképet pontosan bejelölve a tartózkodási hellyel. A Pantheonban sírkamrákat néztünk (pl. Marie Curie, Viktor Hugo), a Sorbonne épületének közelében pedig elkapott egy jégeső. Sokat sétáltunk, nézelődtünk, szerencsére Anikó is bírta a többnapos menést, utána itthon kipihentük magunkat.
Hazafelé szóba került, hogy két éven belül esetleg Rómába mehetnénk, és talán még egyszer benevezünk egy párizsi útra, mivel a Versailles-i kastélyba nem jutottunk el, igaz szerintem az nyáron sokkal élvezhetőbb a hatalmas parkjai miatt.