2017. december 27., szerda

Maradsz-e !?

https://www.youtube.com/watch?v=tPSWDTuDIcU

Ebből a több mint 30 éves dalból indultam el, ami az Üvegtörők című filmben hangzott el. Amikor rákerestem a népszerű videomegosztón még egy hónappal korábbi fellépést is találtam, ahol elénekli a hölgy.


Ezt a levelet találtam és valamiért őrzöm harminc valahány éve anyámtól. Fényképeim nincsenek sajnos, mert a fotózkodás kimaradt az életünkből.
Némi elemzést hozzá fűzök: az elején lévő megszólítás szokatlan, mert soha, de tényleg soha nem hívott Zoltikámnak. Valamiért Csurinak hívott, de nem tudom miért....Valamiféle fricska lehetett...
A tartalom és a lényeg abban érdekes, hogy soha nem fogadta el, hogy lehet nő partnerem. Amikor apámtól elváltak vagy elköltöztek egymástól (ezt sosem mondták el nekem) utólag úgy vélem nekem kellett betöltenem a férfi vagy pár vagy mit-tudom-én minek a szerepét, és ettől olyan terheket rakott rám, amit sok-sok lélekelemző könyv elolvasása után értettem meg. Kamaszkoromban néha érdekes pillantásokat kaptam el a szembe jövő emberektől, amikor egymásba karolva sétáltunk a Margit-szigeten.
A munkába való készülődése megismertette velem a szempilla spirál és különféle púderek világát, a harisnyanadrág viseletét. Az én rálátásom szerint keveset voltunk együtt, mivel a vendéglátózás kivette minden energiáját és idejét. Én többnyire iskolában, vizilabdaedzésen és a nagymamámmal voltam. Ebből kifolyólag csak néhány erőteljes konfliktus maradt meg bennem tőle.
Farmernadrágban és zakóban szerettem volna elmenni egy évzáró buliba, de nem engedett el. Egyszer (lehetett volna többször is) megemlítettem neki, hogy nem kéne innia annyit, erre földhöz vágta a kezében lévő poharat a szobában és kiosztott, hogy mit képzelek én...
Később ezt láttam magamon, hogy igazam volt, de nem ítélhetem el!
Annyit leszűrtem az életéből, hogy dekoratív lány volt, mondhatni népszerű a fiúk között. Azonban apám elég hamar 18 éves korában elvette feleségül és Siófokról Pestre költöztek. Aztán pár évre rá megszülettem és szerintem ezzel nem tudott  mit kezdeni, ezért voltam sokat a nagymamámmal.
A házasságkötésem részemről menekülés volt, ezt most ennyi év távlatából őszintén vállalom. Nehéz volt vele élni. Kamaszkori traumám volt, hogy a nekem küldött szerelmes levelet eldugta előlem. A kialakulóban lévő partner kapcsolataimat már az elején kritizálta bemutatások nélkül. Egyszerűen féltékeny volt, hogy elveszíthet. Ez a kétségbe esett levél ezt jelenthette, persze az esküvői szertáson ott volt, de utána eltűnt.
Zsófi lányom már elmúlt 1 éves mikor elkerekezett a Római partra, ahol éltünk. A ház előtt találkoztunk, Zsófi tőlem sok-sok méterrel tett-vett és anyám rámutatva rákérdezett: ő az?
Ennél nagyobb sértést nem éltem át, mivel apás szülés volt és minden pillanatát átéltem a világra jöttének. A pokolba kívántam akkor, aztán rá két évre elment méhnyakrák miatt. 
Akkor írtam egy verset:

Érzelmi földrengés

Félek hozzád oda átkiáltanom
Magamban mégis elsuttogom
Most csak téged néznek a csillagok
Fényükben megőrzik zavart mosolyod

Szívem mélyén sérült szavak hevernek
Sosem értetted, hogy szeretem a jeget
Nem tudom marad-e mentség vétkemre
Az erőszakkal behurcolt álszeretetre

Újra és újra megráz, sodor és vacogtat
A reménytelen éjszakába beleszunnyad
Nincs már több parázs a hamuban
A hamis szikrákat rég meguntam

Várakozó sebeim mikor gógyulnak meg
Hogy a nehéz órákban nem fogtam kezed
A múlt nyomtalanul nem múlik el
Mégsem te vagy kiért meghalni születtem

Csak egyszerűen nézem, ami feledhetetlen
Néha jobb így reménytelennek lennem
Üres tekinteted temetetlen maradt bennem
A lázálmokban most már elheverek csendesen

Lassan elhalkul bennem a rémület
Kilopózik minden gyűlölet
A növekvő félhomály megnyugtat
Nem nézek vissza többé kábultan

Egy üres szoba, csönd, gyertyafény, asztal
Álkedvességed soha többé nem marasztal
Némán időtlenségbe dermedt szereteted
Most már nem vihetlek ki az én jegemre

Lehetne sorolni sok minden mást is, de a lényeg, hogy ki kellett békülnöm a múltammal, mert így nem rúgja szét a seggemet a gyötrődés.
Ha én is elmegyek valamikor, már nem fog róla tudni senki....



2017. december 24., vasárnap

Kolozs-ikrek nyomán hálás vagyok

A Kolozs-ikrek balerinák voltak (Éva és Veronika) idén nyáron olvastam róluk egy velük készült dokumentum film kapcsán. A gondolatiságuk ragadott meg, amikor azt nyilatkozták, hogy:

                         Azt kell keresni, ami szeretni való...és akkor az ember megnyugszik.

Nos 2017 karácsonyán próbáltam elkészíteni egy listát, hogy miért vagyok hálás az eddigi életemben.

Hálás vagyok a szüleimnek, hogy 1964-ben összedobták ezt a génkészletet, amiben vagyok.

Hálás vagyok anyámnak, mert a sok hibája ellenére vagy éppen azért ellátott gondolkodni valóval sok-sok évre. A hátam elalvás előtti simogatását soha nem felejtem el!

Hálás vagyok apámnak, mert gyerekkoromból való távolmaradása ellenére az állandóságot, és a türelmet mutatta meg az általam ismert életén keresztül, meg a Nivea illatát.

Hálás vagyok Zsófi lányomnak, mert általa megélhettem, hogy milyen apa lehetek, bár ez nem teljesedhetett ki.

Hálás vagyok az eddigi kapcsolataimnak, mert azok formáltak ilyenné, amilyen most vagyok, és most jól érzem magam a bőrömben.

Nem tudom hány liter könnyet sírtam el míg ezeket átéreztem, de ez így van jól.
Néha helyben topogtam, néha ismeretlen cél után jártam, de éreztem, hogy álmodhatok, adatok s kaphatok és olykor széthullhat az életem.

Az én hála-talizmánom a következő:

                                      Kívánok neked mosolyokat,
                                      amikor bánatos vagy
                                      Szívárványt, hogy a felhőkbe járhass,
                                      Nevetést, hogy ajkadat simogatja
                                      Gyöngéd ölelést, amikor a lelked elhagyatott.

2017. december 5., kedd

Dalok és albumok az életemből 2. rész

1992 Michael Jackson - Thriller, Újpest, Szepesi Bence sporttársam szobájában hallgatom                             bakelitlemezről, majd középiskolai szallagavató utáni buliban a Budagyöngye discoban                       videoklippen bámulom. Később a Rondella borozóban egy kollégának a taxis barátja másolós             videomagnóján megnézhettem a videoklippet is. És végül Miskolcon megvettem a cd lemezét,             amikor a feleségemmel Lilafüreden voltunk. Terhes volt a lányommal.
1997 Ákos - Ilyenek voltunk - ülök az anyósomék kanapéján az Universum hifi tornya előtt és                     végtelenítve hallgatom. Márciusban jelent meg és áprilisban elváltam/elköltöztem.
1998 Scooter - No Fate, a válásom utáni futások alatt hallgattam a Népstadion kertjében.
2000 év eleje valamikor - Sade - Paradise Live, Babettel ülök egy parketta borítású teázóban...
2002 március, Pink Floyd - What Do You Want From Me, XVII. Pécs - Harkány futóverseny után a             vonaton hazafelé aszalt szilvát rágcsáltam.
         Santana - Game Of Love - ez a dal bármikor harmóniába hoz az énekestől és a 2 perc 21 mp-től           induló gitárszólótól.
2003 System Of Down - Chop Suey, szerencsém volt találkozni egy építésznek tanuló főiskolás                   lánnyal (Anett), akinek ez volt a kedvence és nekem sem volt terhemre.
2005 U2 - Love Is Blindness, ülök a szoba közepén törökülésben, ahogy nézem a szám koncert                   felvételét és sírok, mert közben arra gondolok, hogy bocsánatot kérek egy abortuszban elveszett
        gyerektől. Hozzá teszem, hogy nem én voltam az "elkövető", csak a lányt szerettem még mindig.
        Tankcsapda - Tudok egy munkát, V. Apenta Félmaraton versenyen a táv második felében vissza           kellett kapaszkodni a hegyre és erre a számra sorra előztem meg a futókat.
2006 Tunyogi Rock Band koncert felvételére utaztam Pécsre számtalanszor...
2007 Zagar - Wings Of Love, a megjelenése pillanatától feláll a szőr a karomon.
         Tape Underground - Közel ér, ettől szétestem egy lány miatt.
2012 The Black Keys - Sister, egy autóbemutatós aláfestő zene kapcsán kerestem rá és magába                       szippantott.
Továbbá még öt dalt említek meg, ami kifordít, megmozgat, elevenné tesz:
         Soulfly - Smoke On The Water, Erdély/Csernáton Zovarg pulóver emelés tánc nélkül.
         Prince & Cee Lo Green - Crazy, végtelenül egyszerű és a gitárjáték végig dúdolható magamban           és erre tesz rá a koncert hangulat.
         Bossalova - ettől elérzékenyülök és báran sírok...
         Adam Levine - No One Else Like You, ez filmzene, ésmindig feldob, amikor hallom.
     Apollo 440 - Electro Glide In Blue, na ez szétver bennem mindent!!! Nyers, egyszerű dobhangzás, melankólikus énekhang, szólók, imádnivaló dallamok, kiabálásnak tűnő éneklés.


       

2017. november 19., vasárnap

Dalok és albumok az életemből 1. rész

Valamiért eljöttnek érzem az időt, hogy a zene által foglaljam össze, ami eddig történt velem.
                                        Lehet ezeket "dallamtapadásnak" hívni mostanság...
Ezerkilencszázhetven valahányban pár hétre el kellett költöznünk otthonról anyám egy Gizi nevű barátnőjéhez Budára. Csak estékre emlékszem, ahogy bevackoltam magam egy lukba, amiben volt az ágy és felnyúltam a kazettás magnóhoz bekapcsolni az elalvást segítő zenét, ami Uriah Heep és a kazetta másik oldalán Van Halen volt.
1978-ban megjelent a Queen Jazz című albuma, amit a nagyszoba felső szekrénysorában megtaláltam a karácsony előtti hetekben és "rongyosra" hallgattam.
1979-ben volt az áltanos iskolai búcsúzás, aminek keretében az étkezőben buliztunk és Kraftwerk szólt. Sajnos a plátói szerelmemet nem mertem táncra hívni, de a zene beégett az agyamba.
1981 Black Sabbath - Heaven and Hell albuma úgy került a kezeim közé, hogy egy edzésen pont a Magyarország - Románia futball mérközés napján tartott vizilabda edzésen egy csapattársam eltörte a balkezem kisujjas tenyércsontját. Ebbők kifolyólag az apámtól kaptam 400,- ft zsebpénzt és ebből vettem az albumot. A mai napig hallgatom a két kedvencemet erről a lemezről.
1982 Volt egy középiskolás buli, amire elvittem két kislemezemet Black Sabbath - Paranoid, Rod                 Stewart - Do Ya Think I'm Sexy. Bátorságot merítve megfogtam a lány seggét is.
1983 Yazoo - Don't Go című számára táncoltak a lányok, amiben az első szerelmem (Komár Márti)              részt vett.
         OMD - Secret PECSA Csillagfény Disco
         Matt Bianco - Yeh Yeh,  Tears For Fears
1984 Supertramp - School című számot telefonba játszottam le egy fogorvosnak készülő lánynak, azt           hittem ő is megkedveli.
         Dead Or Alive - You Spin Me Round a SOTE hétvégi discojában szólt ezerrel, ahogy a                       parkolóból haladtam a beléptetésig.
         Tolnay Klári - Ajándék volt minden perc és óra. Összecsendül két pohár és Orchideák.                                                 Nagymamánnál hallgattam ezeket a dalokat és később cd-n is megvettem.
         Szomorú vasárnap - legalább 7 előadó feldolgozta, azonban Nekem a Portishead - Gloony                                                    Sunday feldolgozás  nyűgöz le.
1985 Dire Straits - Alchemy Live, akkor voltam katona és nem tudtam elmenni a bp-i koncertjükre,             az akkori legjobb barátomnak hatalmas lemezgyűjteménye volt és nála hallottam először az                 együttesről.
         Real Life - Send Me And Angel, Ócsára mentem vissza egy katonai kimenőből az objektum                 buszával.
         Szilveszterkor Budakeszin egy vizilabdás edzőtársam barátnőjénél volt buli, ahol kazettán                    vittem el a Wham - Wake Me Up Before You Go Go és a Two Of Us - Blue Night Shadows                című számát, amitől beindult a táncolós szilveszter...
1987 Paul Young - Every Time You Go Away egy házibulin lassúztam egy lánnyal.
         Depeche Mode- Strangelove és Never Let Me Down Again mindkettőt szituációtól                               függetlenül imádom. Erre nincsen magyarázat.
1989 Azok a csodálatos Baker fiúk filmzenéje...
1992 Demjén Ferenc Live - Gyere és szeress, sokáig mobil csengőhangként használtam.
1996 Edwin Collins - A Girl Like You, az örökségből megkapott Mercedes autót vittem eladásra egy           kereskedésbe és ez szólt a rádióban.


         

2017. szeptember 10., vasárnap

Nosztalgikus idők

20 évvel később sikerült ugyanazt a futóversenyt lefutnom a Városligetből indulva, mint 1997-ben. A verseny névadó szponzora változott, de a szervező maradt és látványosan fejlődött. Például, amikor beérkeztem a célba és nyakamba akasztották az érmet, majd sétáltam tovább, hogy a befutócsomagot is átvegyem, még előtte érkezett a telefonomra egy sms üzenet, hogy a versenyt milyen idővel sikerült teljesítenem. Az időeredményemmel nem voltam jobb vagy gyorsabb, de még a pályán vagyok. Anno pár héttel később postán küldtek Eredménylista elnevezésű kiadványt, interjúkkal, fényképekkel.
Az útvonal is változatos volt a korábbi évekhez képest, régen átfutottunk a Margitszigeten, most kimaradt, de megkaptuk helyette az Alagutat. Az útvonalon érintett épületek felelevenítettek bennem néhány történésemet a múltamból. A Hősök terén rendszerváltás környékén a Miépes Csurka László hozott össze nagy tömeget és bejátszották Tőkés László gondolatait magnóról. Az Andrássy úton kétszer is végig araszoltam a Budapest Parádé rendezvényén, az IFA teherautó platójáról lövelték lefelé a mesterséges habot és közben dübörgött a techno zene, egyszer egy melegfelvonuláson is kísértem a transzvesztitának öltözötteket, ahogy nyitott amerikai autóban illegették magukat, előttük kifeszítve vitték a híres, nevezetes New Yorkból hozott/kapott szivárványszínű zászlót. 
A  Művész Presszóban évekig dolgozott anyám kávéfőzőként, sokat jártam be hozzá fagyizni (50 fillér volt egy gombóc, tantuszos telefon a pénztár mellett), vele szemben volt egy étterem, ahol egyszer azért vacsoráztunk az osztálytársaimmal, mert Andropov orosz elnök meghalt, nekünk meg a Vidám Szinpadra volt jegyünk aznap estére, de minden programot töröltek a városban, így az előadás is elmaradt számunkra. Az Operaházban pedig láttam egyszer egy OTP Bank által szponzorált jótékonysági gálakoncertet, az egyik fellépő Szakcsi Lakatos Béla volt, amire emlékszem. Kicsit feljebb pedig a 4-es házszám alatt lakott az egyik általános iskolai osztálytársam (Főnyedi András), akihez párszor felmehettem.
Amikor a Budai Várat kerültük meg alulról, eszembe jutott az Ifjúsági Park, ahol Első Emelet, Beatrice, Hobo Blues Band koncerteket láthattam, és a Mesterségek Ünnepén többször voltam látogató és kiállító minőségben is.
Az Alagútból kiérve a Fő utca elején korábban Bíróság működött, ahova nagymamám hagyatéki tárgyalása miatt citáltak be tanúként, ahol meghallgathattam valakinek mindmáig legérthetelenebb mondatait. Annak idején a háziorvos írta alá a végrendeletet és azt nyilatkozta a bíróság előtt tanúként, amikor elé tették az okmányt, hogy igen ez az ő aláírása, de ilyen tartalmú levelet/papírt/okiratot vagy "mittudoménmit" soha nem írt alá. Na erre varrjál gombot!! És a döbbenet az volt, hogy elfogadták, és ezzel buktuk az igaznak vélt végrendeleti kinyilatkoztatást.
A rakparton az Erzsébet híd alatt készítettem valamikor a 90-es évek közepe felé egy kölcsönkapott akkor floppy lemezre dolgozó digitális fényképezővel képet. Visszakanyarodva a Lágymási hídról beugrott, hogy amikor építették a hivatalunk vámkezelte az akkor speciálisnak mondott Siemens gyártmányú világításrendszerét. Aztán láttam a BME épületét, ahol diplomaosztón voltam kétszer is, a Szabadság híd pesti lábától pedig ünnepi tüzijátékot néztem az összegyűlt tömegben. A Fővám téri Egyetem sokszor adott otthont koncerteknek, így ott láthattam például Bikinit, de volt mozifilm vetítése is (Egy ágyban az ellenséggel), teaház tánci-tánci.
A Bazilika előtti téren egykor a régi munkaadóm egyik központja kapott helyett, néha dolgom volt náluk és később a téren különféle kultúrális rendezvények kapcsán töltöttem ott napokat.
A West End helyén régen apámnak volt zöldséges boltja a sarkon, onnan indult két villamos is Újpestre. A két végállomás között cseresznyemagokat köpködtem ki a nyitott ajtón. Az a fajta villamoskocsi volt, aminek nyáron nyitott maradt a felszállólépcsője és az utas húzott fel maga után egy korlátott felszállás után de indulás előtt.
Magába az áruházba pedig a megnyitás napján egy akkori kollégámmal mentem el megnézni, hogy eszik vagy isszák az ilyen plázának titulált épületet. Aztán pár évvel később egyszer itt mondta el egy lány, hogy nem lehet közös jövőnk, már elkelt, vőlegénye van.
Mennyi sokaság lepereghet, cikázhat a látottak alapján, hihetetlen. Már nem érint meg, csak pereg.

2017. augusztus 12., szombat

A terv, az út, a cél...


  Idén márciusban ráleltem egy fényképre, és kiderült, hogy 20 éve futottam az első félmaratoni versenyemet (2 óra 16 perc). A képen kékszinű rövidnadrágban és ujjatlan pamut pólóban vagyok/voltam. A kerek évforduló megmozgatott és letöltöttem a netről egy 25 hetes edzéstervet, hogy őszre felkészüljek, hogy megint teljesíteni tudjam a távot. A terv időcélja a 2 órás teljesítés volt, aztán kiegészítettem kerékpározással és gyaloglással, amikor szabadnapom volt.
Az út elég mozgalmas volt válással, költözéssel, lakásfelújítással, rekord-döntögető 36-38 fokos kánikulával tarkítva.
Ma reggel pedig saját magamnak (benevezett versenyen kívül) lefutottam a jubileumi félmaratoni távot 2 óra 7 perc alatt. Igen a tervhez képest lassúbb lett, de a helyén kezelve igazán jó időt értem el. A 20 évvel ezelőttihez képest és a kb. 1 hónappal ezelőtti "teszthez" képest is 10 percet hoztam.
Aztán nagy örömre szolgált, hogy találtam egy lehetőséget, miszerint a Kométa cég nevében illetve pólójában lehetne futni a 32. WizzAir Félmaraton versenyen, a nevezési díjat ők állják. Régen a Nike volt a szponzor, most a légitársaság, de a szervező és az útvonal maradt. Nagy ziccer lenne, bár a 25 hetes edzésprogram lejárt, de nem probléma, mert újratöltöm magam és egy hónapot még rádolgozom.

2017. július 5., szerda

Lélekruhám

Egyenlőre a szívem teljes napfogyatkozásban van, bár szomorú vagyok, hogy véget ért életem eddigi leghosszabb (egy hét híján 11 év) párkapcsolata, de próbálom azt felfogni, hogy örülnöm kell, hogy a részese lehettem, megélhettem. Nem egy üres kagylóhéj nélküli kapcsolat volt. A közös célok jelentették kapcsolatunk oroszlánrészét, egymás részeivé váltunk, de az idő múlásával nem tartottuk ezt szem előtt és fakóvá váltunk önmagunk és a másik számára, elveszett az „izgalom”. A szakítás visszaállította az agyamat túlélő üzemmódba, és a védtelenség nehéz heteket szül.
Múlt hónapban több mint 400 km-t mozogtam futással és biciklizéssel. Az a fő célom, hogy a depresszió csökkenjen a test használatának segítségével. Mondhatni a futásaimmal sírok.
Egy részem letekerne teljes sebességgel a biciklivel egy hegyoromról és hosszú másodperces szabadesést átélve (talán benne meglátva eddigi életem legfontosabb pillanatait) becsapódna a susnyásba.
Egy részem szeretne hetekig aludni, hogy ne érzékeljem a külvilágot, ne legyenek felmerülő/emlékező érzéseim az illatokat megérezve, a hangokat lekövetve belső tengerem háborgását csitítva.
A tisztázó beszélgetések kellettek, hogy elkerüljem a háborgó viharokat, és végül nyugalomra leljek.
Úgy gondolom, hogy életem filmjének még nincs vége és nem indítom el a stáblistát. Hiszem, hogy van tovább! Csak a cselekedeteim tehetnek jobb emberré, nem vágyaim.
Reggeli eget kémlelő és szerethető vagyok. Egy bölcselő azt mondta, hogy egy mosollyal megváltoztathatjuk valaki életét és ez reményt adó számomra. Egyenlőre naponta legalább kétszer keresem azokat a hunyorgó szemráncokat egy liftbéli tükörben, de ez változni fog….

A szakirodalom szerint „szociálisan hozzáférhető” introvertált vagyok. Tehát semmi vész. Bár eddigi életemben megszokhattam, hogy kevesen vesznek körül igazi barátként. Általánosban és a középiskolában 1-1 barátom volt, és a vízilabdás csapatban is. A munkahelyi kapcsolatok már régen kikoptak. Azonban, akik elfogadtak ilyennek mellettem vannak és ezért hálás vagyok.